Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Jobbik nem támogatja az ingatlanok értékesítését

2012. augusztus 7. 18:11
Véleményük szerint Veszprém feléli a jövő generációjának lehetőségét, ha jövőre már nem lesz mit eladni, mondta Forgóné Kelemen Judit keddi sajtótájékoztatóján. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A rendkívüli közgyűlés napirenden tárgyalta a Kossuth utca 7. szám alatti, önkormányzati ingatlan értékesítési javaslatát, amit a testület 11 igen és 2 nem szavazat mellett elfogadott. Ahogy azt megírtuk, a felkért ingatlanszakértő 47,8 millió forintban állapította meg az épületrész becsült értékét, a közgyűlés pedig minimum 85 millió forintért kívánja eladni az ingatlant. A közgyűlésen elhangzottakra, valamint a honlapunkon megjelent tudósításra reagálva a jobbikos képviselő hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy a Jobbik nem érti, miért ennyiért adja el az önkormányzat az ingatlant, hanem ők nem támogatják az ingatlanok értékesítését.

– Feltettük a kérdést, hogy hogyan tévedhet ekkorát egy értékbecslő, akinek napi gyakorlata van ingatlanok árának megállapításában. A Kossuth utca felújítása értéknövelő beruházás lesz, így nem tudhatjuk, hogy az ingatlan értéke meghaladhatja-e később ezt a 85 millió forintot – mondta Forgóné Kelemen Judit.

A képviselő érintette a „VKSZ” Zrt. kintlévőségeihez kapcsolódó, a közgyűlésen napirend előtt feltett kérdéseit is: hogy halmozódhat fel 400 millió forintnyi tartozás a városgazdálkodási cégnél, illetve hogy ki a felelős ezért. A Jobbik javaslata, hogy a „VKSZ” Zrt. a szponzorációs támogatásokra fordított összegből megsegíthetné azokat, akik önhibájukon kívül nem tudják visszafizetni hátralékukat.

Forgóné elmondta továbbá, hogy „nagy csend van” a zárható szeméttárolókkal kapcsolatban, ami majd újabb költségemelést jelent a társasházak részére. Az ellenzéki párt hangsúlyozza a civil összefogás fontosságát, ezért ha a lakókat és a házakat képviselő Társasházak Veszprémi Egyesülete tiltakozó akciót kezdeményez, akkor azt a Jobbik támogatni fogja.

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.