Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Légy a kedvenc könyved szereplője!

2012. július 30. 9:14
Álmodtad már azt, hogy benne vagy egy sztoriban, amit egy könyvben olvastál? Szoktál olvasni? És emlékszel az álmaidra? Ismered azt a módszert, amellyel a kettő összeköthető?

Már jó ideje töretlen lelkesedés kíséri, és egyre növekvő táborral rendelkezik az úgynevezett teljes elmés olvasás módszere. A módszert összefoglaló könyvet Magyarországon Villámolvasás címmel adták ki, de a legelterjedtebb név valószínűleg a fotóolvasás, hiszen az eredeti elnevezés a „Photoreading”.

A fotóolvasás lényege, hogy megfelelő körülmények között speciális szemállás segítségével képesek vagyunk elolvasni egy könyvet pár perc alatt. A sebesség percenként valahol 25 ezer és 1 millió szó között van, attól függően, hogy milyen eszközön olvasol. Papíralapú könyvekkel is nagyszerűen működik a technika, ha pedig digitális könyvekre gondolunk, akkor az információrobbanás új értelmet nyerhet az életünkben.

A helyzet persze korántsem olyan egyszerű, amilyennek első pillantásra tűnik. Elolvashatsz ezzel a módszerrel egy könyvet akár 10 másodperc alatt is, de ez még nem jelenti azt, hogy el is tudod mondani, mit olvastál. Az információ a tudattalan elmébe kerül ugyanis. A tudattalanhoz való hozzáférés szerencsére azonban lehetséges, ha nem is direkt módon. A kérdés tehát az, mit tegyél, hogy eszedbe jusson a könyv? A folyamatot, amely ezt biztosítja, aktiválásnak nevezünk. Ezek között rendkívül izgalmas élményt nyújt az ún. spontán aktiváció, amikor az információ „magától” jelenik meg a tudatos elmédben.

A spontán aktiváció különleges formája, amikor éjjel megálmodod a fotóolvasott könyvet. Lehetsz szemlélője az eseményeknek, de akár a szereplője is. Ez azt is jelenti, hogy bár a film, videó, vagy akár a videojátékok, amelyek ma már irdatlan méretű képernyőkön - de akár a zsebedben hordott kütyün is - hódítanak vagy kábítanak, mégsem annyival jobbak egy könyvnél, amelyben sokszor még képek sincsenek, csak egy rakás betű. A fotóolvasott könyvek álmunkban történő megjelenése ugyanis a legteljesebb, egész estét betöltő széles vásznú mozit valósítja meg, ráadásul teljesen természetes, egészséges módon, amelyhez semmilyen képernyőre nincs szükséged.

Ehhez nyugodtan vedd hozzá azt, hogy ezek az álmok csupán jótékony mellékhatásai a fotóolvasásnak. A legtöbb ember, aki megszerzi magának ezt a képességet, legtöbbször olyan célokkal teszi ezt, mint pl. az iskolai tanulmányok, a nyelvtanulás, vagy a szakmai lépéstartás felgyorsítása, az otthon lévő több tucatnyi könyv elolvasása, vagy saját személyiségének kifinomult fejlesztése.

Szeretnél többet is megtudni erről a módszerről? Hamarosan újabb cikkel jelentkezünk. Szeretnéd használni ezt a technikát? Most lehetőséged nyílik rá, hogy megtanuld, hiszen 2012. augusztus 4-5-én Veszprémben 2 napos teljes elmés olvasás tanfolyamon vehetsz részt.

Bővebb információ: http://mindennapinlp.hu/villamolvasas
 

vehir.hu
további cikkek
Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Őrült nők ketrece Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Hatalmas az érdeklődés Az Őrült Nők Ketrece című előadásra Veszprémben, ezért a már május 18-ára meghirdetett, este 8-kor kezdődő előadás mellett aznap fél 3-kor is színpadra kerül a kultikus darab a Veszprém Arénában. Az előadás előtt két órával pedig az érdeklődők szintén találkozhatnak a szereplőkkel és betekinthetnek a kulisszák mögé is. 2025. március 18. 11:49 Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák közélet Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák Nem a szauna az egyetlen dolog, amit a finnek adtak a világnak és jótékony hatással van az ember fizikai és lelki állapotára egyaránt. A nordic walking amilyen egyszerű sport, olyan sok előnye van, viszont itt sem árt, ha szakavatott oktatótól kap segítséget az ember a kezdő mozdulatok elsajátításához. A Tourinform Veszprém idei legaktívabb programján az ország legnevesebb nordic walking edzőjével kelhetnek útra az érdeklődők Veszprémben. De, hogy pontosan mit kínál a március 21-ei program és honnan ered a nordic walking, arról cikkünkben lerántjuk a leplet. 2025. március 12. 22:49 A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés gasztronómia A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés Veszprém egyik legújabb ételkiszállító vállalkozása, a Zugkonyha nem attól lesz egyedi, hogy gondosan megválogatott alapanyagokból dolgoznak. Nem is csak attól, hogy a sütőlapnak ideje sincs kihűlni, hiszen a hét minden napján, reggeltől késő estig sercegnek rajta a húspogácsák. A Zugkonyhásoknak titka valami egészen másban van. Zsuzsit és Norbit a belváros egyik eldugott zugában kerestük meg, és miközben vártuk az ebédünket, kicsit a veszprémiek ízlését is megismertük. 2025. február 2. 20:33 Szexpedíció a patthelyzetbe került kapcsolatokért színház Szexpedíció a patthelyzetbe került kapcsolatokért Amikor egy kapcsolatban a fülledt romantikát felváltja egy egyszerű jóéjt puszi, vagy még később az ágy túlsó végéből elmormolt szép álmokat suttogás, akkor a párok többségénél felvillan az a bizonyos piros lámpa és figyelmeztet, ideje lenne visszamászni a hancúrlécre a kapcsolatuk érdekében. Aztán valaki vagy tesz ezért. vagy tabusítja a témát. Alice és Henry felismerte a házasságuk intim életében beállt patthelyzetet, a Szexpedíció című színdarabban pedig bemutatják az ő szexterápiájukat Hegyi Barbara és Seress Zoltán főszereplésével, amit most a veszprémi közönség is láthat a Hangvillában november 28-án. 2024. október 30. 15:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.