Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új arculattal jelentkezik a közmédia

2012. július 24. 17:02 // Forrás: MTI
A közmédia ezután olyan lehetőségeket is kutat, amelyeket média nem vagy csak alig alkalmazott a közönsége szolgálatára. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Új arculattal jelentkezik a közmédia az olimpia kezdetére. A rádiós és televíziós csatornák, az MTI, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) egyaránt új logót kap, ezeket Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója mutatta be kedden, Budapesten.

A vezérigazgató elmondta: az arculatváltás egyben a közmédia közösségi médiává válásának első állomása.


Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója beszél a Magyar Televízió székházában rendezett tájékoztatón, ahol bemutatták a közmédia új arculatát. A háttérben az MTI, a Duna Televízió, az m1 és a Kossuth Rádió (b-j) új logója.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Böröcz István emlékeztetett arra, hogy az öt nagy szervezet, vagyis az MTVA, a Magyar Távirati Iroda (MTI), a Magyar Televízió (MTV), a Duna TV és a Magyar Rádió integrálásával Magyarország legnagyobb médiaportfoliója jött létre. A közmédia ezután olyan lehetőségeket is kutat, amelyeket média nem vagy csak alig alkalmazott a közönsége szolgálatára - mondta. "Célunk, hogy mindenki megtalálja, amire vágyik" – fogalmazott a vezérigazgató.

A Vida Zoltán vezette csapat által tervezett egységes arculat alapmotívumait a tűz, a víz, a levegő és a föld jelképrendszere adja, mindegyik alapja a kör.

"Amikor új szimbólumrendszerünket, képi elrendezésünket, zenénket és közösségi rendszerünket megalkottuk, akkor úgy kerestük az újat, a holnap megoldásait, hogy közben soha sem feledkeztünk meg arról, mi gyökerezik a kultúránkban" – hangsúlyozta Böröcz István, hozzátéve: a magyar mellett az európai és az egyetemes kultúra is az új arculat alapját adta.

Hozzáfűzte: a közmédia a képek mögött egy filozófiát és egy értékválasztást is képviselni kíván. A képi elrendezésről szólva azt mondta, az aranymetszés ősi arányrendszere alapján készült, a teret a Leonardo által ábrázolt vitruviusi arányok szervezik, de a tervező a természetet is segítségül hívta akkor, amikor a Fibonacci-számok alapján rendezte be a képeket.

A nézők számára péntektől látható logókat egy performance keretében mutatta be a közmédia.

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.