Szomjazni. Vágyni arra a bársonyos torokmasszázsra, amit egy igazi jó bor nyújthat – embert próbáló szenvedély. Olyan vágyakozás, amiért érdemes élni.
Ez olyan érzés, mint a sivatagban utazó vágyakozása a víz után. Az első korty torok-élménye nem hasonlítható semmihez sem. Maximum a második és harmadik kortyhoz, vagy talán a harmincadikhoz. Lehet inni reggel, délben, este. Másnap pedig kimondottan ajánlott.
A bor maga a csoda. Mert old és köt. Mert lenyugtat, miközben felpörget. Szebbé varázsolja a világot, vagy egyszerűen csak megmutatja azt, amit eddig nem láttunk, nem vettünk észre. Megtanít szeretni, csókolni, ölelni. Megmutatja, ki vagy, ki lehetnél. Elvisz, magával ragad, repít mozgás nélkül.
A bor maga az élet. Sokszínű, izgalmas, szenvedélyes, mozgalmas. Mindig más, még ha ugyanazt isszuk, akkor is. Lehet inni egyedül, vagy társaságban. Nővel, férfival. De legjobb zene mellett. Mert az újabb varázslat, újabb fokozás, újabb repülés.
A bor gyógyír. Eltüntet társadalmi, politikai feszültségeket. A bor lehet ősi szittya szokás, hiszen eleink már a pusztai vándorlásaik során termelték e nedűt. Lehet divatos európai trend, hiszen manapság fénykorát éli a gasztroborozás.
A bor, az bor. Benne az igazság, benne a vigasz. Nem beszélni kell róla, hanem inni. Amíg tehetjük, menjünk, és áldozzunk e csodálatos lénynek, és hagyjuk elvarázsolni magunkat.
