Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Brit nagykövet városunkban

2012. július 13. 12:09
Jonathan Knott brit nagykövet 2012. július 19-én Veszprémbe látogat.

A brit nagykövet Porga Gyula polgármesternél tesz bemutatkozó látogatást, melynek keretében tájékozódik Veszprém megye aktuális gazdasági, politikai és kulturális ügyeiről is. Ezután brit üzleti/befektetési lehetőségekről tart előadást a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában a megye legfontosabb cégvezetőinek.

A hivatalos látogatás délután Ajkán a Bakonyi Erőműben folytatódik, ahol Jonathan Knott többek között megtekinti a brit Rolls-Royce cég által gyártott két gázturbinát, amelyeket 2011-ben adták át. Ezután a megyei látogatás utolsó kereskedelmi témájú programjaként ellátogat az Unilever Magyarország Kft. veszprémi jégkrémgyárába, ahol többek között megismerkedik a gyár – 2012 májusában átadott új részlegének köszönhetően – megnövekedett gyártókapacitásával is.

A veszprémi látogatás zárásaként Jonathan Knott ellátogat a VeszprémFest-re, ahol Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Porga Gyula polgármester társaságában meghallgatja Matt Bianco brit jazz együttes koncertjét.
 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.