Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vissza fognak jönni a fiatalok

2012. június 10. 16:31 // Forrás: MTI
Magyarország néhány éven belül olyan ország lesz, ahova vissza akarnak, és vissza fognak jönni a magyar fiatalok. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Így reagált a Fidesz szóvivője arra a szocialista kritikára, miszerint a kormányváltás óta másfélszeresére nőtt azok száma, akik lakhatás, vagy munkavállalás miatt elhagyják az országot.

Selmeczi Gabriella vasárnapi közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy most folyik az oktatási rendszer reformja, az adórendszer munkabarát átalakítása, és a gazdaság beindítása.

Hangsúlyozta, hogy a kormány gazdaságpolitikájának középpontjában a munkahelyteremtés áll, amit a Fidesz kiemelt nemzeti ügynek tekint, és különösen nagy figyelmet fordít a fiatal munkanélküliek helyzetének megoldására.

Emlékeztetett arra, hogy 2002-ben, amikor az Orbán-kabinet átadta a kormányzást, 5,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ezt a Gyurcsány-korszakban az MSZP-kormányok megduplázták, 2010-re pedig már 11,4 százalékra ugrott a munkanélküliség.

Selmeczi Gabriella szerint az adatokból az látszik, hogy a fiatalok nagyobbik része tapasztalatszerzésből megy el külföldre, és azt tervezi, hogy pár év után hazatér. A kisebb részük kint maradna, az ő hazatérésük érdekében mindent megteszünk - fűzte hozzá.

A Fidesz szóvivője az elvándorlók számára utalva jelezte azt is, a szocialisták miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc volt az, aki azt mondta, hogy el lehet menni az országból.

Selmeczi Gabriella Winkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagja kijelentéseire reagált. Az ellenzéki politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt mondta, minden ötödik felnőtt, és minden második 30 év alatti gondolkodik azon, hogy elhagyja az országot. Úgy vélte, ennek részben az az oka, hogy a pályakezdők körében 28 százalék a munkanélküliségi ráta.

vehir.hu
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. 2026. szeptember 4. 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. 2026. szeptember 4. 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. 2026. szeptember 4. 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.