Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Magabiztosan menetel a veszprémi focicsapat / Interjú Garai Péterrel, a VFC ügyvezető-elnökével és játékosával

2008. szeptember 19. 15:07
Remekül szerepel mostanság a Veszprém FC. Az együttes - az élvonalbeli Zalaegerszeg együttesét búcsúztatva - a legjobb 32 között van a Magyar Kupában, s hat forduló után az élen áll az NB III. Bakony csoportjában. A legutóbbi hazai találkozón az SK Ajka-Padragkút gárdáját verték 2-1 arányban, így a csapat teljesítménye továbbra is imponáló, öt győzelem mellett mindösszesen egy döntetlen a mérleg a harmadosztályban.


- Visszautalva a Magyar Kupára… Minek köszönhetően sikerült legyőzni a papíron erősebb és esélyesebb zalaiakat?

- Az első félidőben nagyon megilletődötten játszottunk, viszont éreztük azt, hogy van keresnivalónk. A szünetben az edzőnk is felhívta a figyelmet, hogy van lehetőségünk. Változtattunk, kicsit kijjebb jöttünk, s ez hozta a sikert, hogy kétszer-háromszor sikerült Marosvölgyi Tamást kiugratni, meg párszor Finta Pétert, s ebből rúgtunk két gólt. Azt gondolom, hogy nagyon szervezetten és lelkesen fociztunk, ez hozta meg a sikert.

- Mondhatjuk, hogy a ZTE lebecsülte a Veszprémet?

- Nem hiszem, hogy lebecsültek. Valószínűleg könnyebb mérkőzésre számítottak, s amikor váltani kellett, akkor már nem tudtak. Abból gondolom, hogy nem becsültek le bennünket, hogy szinte az első csapatukkal álltak ki, akivel megverték az MTK-t. Úgy hogy poszton változtattak sérülés miatt, de két olyan játékos játszott a helyükön, akik egyébként is szokott náluk játszani.

- A következő fordulóban a Fehérvár II. lesz az ellenfél…

- Jobban örültünk volna egy neves ellenfélnek, egy NB I-esnek, aki Veszprémbe jön. Így nekünk kell idegenbe menni, s most mindenki azt gondolja, hogy ez egy könnyebb meccs lesz, de ez nem így van. Az élvonalbeli csapatoknak a ligacsapatai erősek. Amennyiben ők komolyan veszik, s tovább akarnak jutni, akkor nagyon nehéz meccsünk lesz.

- Úgy tűnik, hogy a siker összekovácsolta a gárdát, hiszen ez idáig a bajnokságban sem találtatok legyőzőre…

- A siker a sok munkának köszönhető, de el kell ismerni, hogy szerencsénk is volt. Gondolok itt a hétvégi fordulóra, ahol ugyan nagyon sok helyzetünk volt, mégis az ellenfél vezetett, aztán csak az utolsó pillanatokban sikerült megnyerni a meccset. A szerencse mellett persze tettünk is a győzelemért, s a csapat erejét mutatja, hogy tudunk küzdeni, hajtani a sikerért.

- Mi a csapat titka? Mit csináltok másként, mint a korábbiakban?

- Az új edzőpárásnak köszönhetően (Orbán Tamás, Pető Tamás - a szerk.) egy egységesebb, edzettebb, fegyelmezettebb munka folyik, ami megmutatkozik a pályán, még ha sajnos nem is mindig párosul jó játékkal. Ezen javítanunk kell, de úgy tűnik, jó úton haladunk.

- A sikeres szezonkezdet következtében változtak a célkitűzések?

- Nem, továbbra is szeretnénk előrébb végezni a tavalyi helyezésnél. Nagyon korai lenne még bajnoki címről álmodozni, nem szállunk el. Nagyon az elején járunk még a bajnokságnak, lehetnek itt sérülések is. Ez sajnos éppen aktuális, hiszen meghatározó sérültjeink vannak, nélkülük nagyon nehéz lesz akár a hétvégi meccs is. Szembesültük azzal, hogy az egyik gyengénk, a szűk keretünk. Amennyiben néhány játékos kiesik, azt nem tudjuk megfelelőképpen pótolni.

- Az eredmények vissza fogják csalogatni a stadionba a szurkolókat?

- Igen, egyrészt az eredmények, másrészt az, hogy a csapatban veszprémiek játszanak. Ha a játék nem is olyan jó, kicsit elnézőbbek, mint hogyha egy „összevásárolt” gárda lenne, s az nem érne el eredményt. Ez egy normális társaság, akiket lehet szeretni, s akik tesznek is azért, hogy kiszolgálják a nézőket.

Zatkalik Dávid

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.