Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ősztől koronát is adhatnak az önkormányzatok

2012. június 4. 17:00
Két és fél hónappal a hivatalos forgalomba helyezést követően közel hárommillió forint értékben bocsátottak ki balatoni koronát. Jelenleg közel száz helyen fizethetünk vele. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A kellő számú kibocsátó mellett megfelelő mennyiségű elfogadóhely is szükséges, s ezek növelésével párhuzamosan kell haladni. – Előzetesen 2-3 év felfutási időt szántunk erre – mondta el érdeklődésünkre Leitold László, a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatója a Veszprémi Turisztikai Egyesület hétfői taggyűlését megelőzően, ahol beszámolót tartott a pénzhelyettesítő eszköz eddigi tapasztalatairól. – Most azon dolgozunk, hogy minél nagyobb mértékben kiaknázzuk az idegenforgalmat, szeretnénk, ha több szálloda, vendéglátóhely, étterem fogadná el érvényes fizetőeszközként – tette hozzá, megjegyezve, főként Veszprém, Balatonalmádi és Balatonfüred térségéből számítanak partnerekre.

Korábban arról volt szó, hogy a fő kibocsátók a tulajdonos önkormányzatok lesznek. Ezzel kapcsolatosan Leitold László úgy fogalmazott, ehhez még számos jogszabályt meg kell vizsgálni, rendeleteket kell alkotni, amihez 4-5 hónap szükséges, így ősztől működhet ez hatékonyan.

A kelet-balatoni régió hét önkormányzatának kezdeményezésével létrejövő balatoni korona pénzhelyettesítő utalványt hivatalosan március közepén helyezték forgalomba. Balatonalmádi, Balatonfüred, Litér, Nemesvámos, Tihany, Várpalota és Veszprém települések a helyi gazdaság védelmének érdekében bocsátották útjára az új térségi fizetőeszközt, melyet hivatalosan dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes használt először. A világon összesen 110 millióan használnak helyi pénzt. 
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.