Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Eredményes volt a TeSzedd! akció

2012. június 3. 13:17 // Forrás: MTI
Az idén is sikeres és eredményes volt a TeSzedd! akció. A résztvevők több ezer tonna szemetet gyűjtöttek össze - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium szombaton az akció befejezése után az MTI-vel. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az Összefogás a tiszta Magyarországért mozgalom keretében 700 településen, összesen több mint 1500 helyszínen zajlott Magyarország legnagyobb hulladékgyűjtési akciója. A tapasztalatok szerint, ahol tavaly is szedtek szemetet, ott az idén kevesebb volt a hulladék - emelte ki a közlemény.

Az akciót közösen rendezte meg a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség és az Országos Polgárőr Szövetség. A rendezvény kiemelt támogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap volt. A TeSzedd! akcióra ebben az évben is egyéni önkéntesek, vállalatok, önkormányzatok, iskolák és civil szervezetek jelentkeztek. Az összefogás célja az idén is a gazdátlan, elhagyott hulladékok eltakarítása volt. Az esemény fővédnöke 2012-ben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, szakmai irányítója pedig Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár volt.

Az akcióra előzetesen mintegy 110 ezren regisztráltak, a gyűjtőpontokon pedig a becslések szerint körülbelül ugyanennyi önkéntes csatlakozott hozzájuk. Pontos adatok még nincsenek arról, hogy a résztvevők hány tonna szeméttől szabadították meg a környezetet, de a becslések szerint az önkéntesek munkájának köszönhetően legalább 3 ezer tonna hulladék gyűlt össze.

A közlemény kiemeli: a szelektivitás mértékének és az újrahasznosítás arányának növelését tűzte ki célul a hulladékról szóló törvény, amely már az Országgyűlés előtt van. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára az akció egyik fővárosi helyszínén azt hangsúlyozta, hogy a betétdíj bevezetésével azt szeretné elérni a kormány, hogy ne érje meg például az üveget eldobni. A lerakási járulék pedig azt kívánja ösztönözni, hogy minél kevesebb hulladék kerüljön a lerakókba, helyette az újrahasznosítás kerüljön előtérbe.

A rendezvény hátterét, a zsákok és kesztyűk beszerzését, az önkéntesek által összegyűjtött hulladék szakszerű begyűjtésének és lerakásának költségét ebben az évben az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség vállalta. A vízügyi igazgatóságok az Országos Polgárőr Szövetség közreműködésével idén százezer pár munkavédelmi kesztyűt és ugyanennyi zsákot osztottak szét országszerte az önkéntesek között. A TeSzedd! akcióban zsákokban összegyűjtött szemetet a helyi hulladékgyűjtéssel foglalkozó közszolgáltatók szállítják el.

A TeSzedd! akció tavaly indult útjára hagyományteremtő céllal, és Magyarország legsikeresebb civil akciójává vált - olvasható a VM közleményében. 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.