Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
14°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
14°C

Pályázatok hagyományos és panelépületekre

2008. április 15. 18:55
Az idei évben 10 milliárd forint áll rendelkezésre a hagyományos és panelépületek hőszigetelésére, kémények, nyílászárók korszerűsítésére, fűtéskorszerűsítésre- mondta Pál Béla, a 7. számú választókörzet országgyűlési képviselője. Majd hozzátette: az idei évtől két szaktárcához, a Gazdasági Minisztériumhoz és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumhoz nyújthatók be a pályázatok. A veszprémi Báthory Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatót követően az előadók a környék közös képviselőivel és lakosaival találkoztak.
A választókerület képviselője elmondta, hogy 2006-ig 86 panel technológiával épített épületet újítottak fel, ami közvetlenül 13-15 ezer lakost érintett körzetében. A költségek egyharmadát az állam, az önkormányzat és a lakóközösségek vállalták át. Az idei évben a vissza nem térítendő összeget, a lakásonkénti 400 ezer forintot 500 ezer forintra emelték. A tárcák előzetes várakozása szerint az idei évben 40-50 ezer lakást lehet majd hazánkban korszerűsíteni a rendelkezésre álló keretből. A nyílászárók cseréjén és az eddigi pályázati lehetőségeken túl a kormány támogatja a megújuló energiaforrások alkalmazását is. A hagyományos tégla- és panellakások esetében. Az ÖKO program keretén belül a távfűtéses lakások esetében fűtéskorszerűsítés esetén a szaktárca kikötötte, hogy csak szintenként lehet a fűtéskorszerűsítést elvégezni úgy, hogy minden lakásban felszerelik a helyi hőfokszabályzókat.



A megújuló energiaforrások esetében mind hagyományos mind panel szerkezetű épületek-lakások esetében lehet pályázni. Cíder László lakásügyi titkárságvezető (Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium) kihangsúlyozta, hogy az idei évtől egyszerűsítették a pályázatok elbírálását, bevezették az egylépcsős elbírálási rendszert, valamint elektronikus úton is beadhatók az ügymenet gyorsítása érdekében. Az elvégzett munkálatokat mostantól az Építésügyi Minőségi Intézet munkatársai fogják ellenőrizni. Így a lakó biztos lehet abban, hogy a kivitelező minőségi munkát végzett- mondta Cíder László. 2013-ig minden évben hasonló nagyságrendű összeg áll majd rendelkezésre, ígérték az előadók. A pályázatok benyújtása és elbírálása folyamatos, de legkésőbb szeptember 30-ig, az ÖKO program esetében október 31-ig nyújthatók be az illetékes szaktárcákhoz.
Beke G. László

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.