Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
13°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
13°C

Elismerések a Csolnoky-napon / – a hagyományőrzés kötelez–

2008. április 15. 16:11
Emlékérmeket és díszokleveleket kaptak a megyei kórház legkiválóbb dolgozói. Az eseményre kedden, a XIX. Csolnoky Ferenc emlékülésen került sor, melyen megjelent a névadó utódja, Illényi Gáborné Benedek Katalin is.

A megjelenteket dr. Rácz Jenő igazgató főorvos távollétében helyettese, Szabados György köszöntötte. Számunkra nagyon fontos a hagyományőrzés – mondotta –, ezért is jár köszönet a nagy előd, Csolnoky Ferenc leszármazottjának, Illényi Gáborné Benedek Katalin, aki hozzájárul ahhoz, hogy a gazdasági társasági formában működő kórház továbbvihesse a nevet.

Szabados György a folytatásban Marcus Aureliust idézte („Szeresd a magad mesterségét, amibe beletanultál, és találd meg benne kedvedet.”), hozzátéve, hogy a mesterség választásán munkatársai már túl vannak, a beletanulást bizonyítják a rendezvény előadásai, a kedv pedig nem éppen az, amit rohanó világunk megengedne. Ebben tud nekünk segíteni a hagyományőrzés – folytatta –, mely bármilyen formájában is, de a kötődést jelenti a gyökerekhez.

A folytatásban köszönetet mondott a Zatkalik-testvéreknek, akik felajánlották nagyapjuk, Zatkalik Lajos pozsonyi egyetemi tanársegéd 1920-30-as évekbeli szülészeti-nőgyógyászati eszközeit a kórház házi múzeumának.

A kitüntetetteket dr. Berényi Édua főorvos köszöntötte, s olvasta föl laudációjukat. Csolnoky Ferenc Emlékérmet és díszoklevelet kapott dr. Fehér Gabriella urológus főorvos, Kiss Gyöngyi aneszteziológiai asszisztens, valamint Móróné Varga Mária diabetológiai asszisztens.

Az elismertek valamennyien hosszú évek óta a kórház alkalmazottai, s példamutató szakmai munkásságukkal, emberségükkel járultak hozzá a Csolnoky kórház hírnevének öregbítéséhez. A szorító napi gondok nem nagyon könnyítik meg, hogy megértőbbek, türelmesebbek legyünk a betegekkel és egymással – Berényi Édua –, de ezt a munkát csak olyanok végezhetik, akik a választott mesterségüket nagy elkötelezettséggel és őszinte tudásszomjjal végzik. Kórházunkban – tette hozzá – nagyon sok ilyen ember dolgozik, s ezzel állítanak méltó emléket a névadónak.

A Csolnoky-nap aktuális témákat feldolgozó előadásokkal folytatódott. Dr. Ligeti Erika a HPV-ről, dr. Bartos László a stoke-ról, Lovasi Veronika pedig a multidetektoros CT-vizsgálatokról beszélt.

Zatkalik András

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.