Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Betörés szórakozásból

2012. május 21. 16:04 // Forrás: Veszprémi Rendőrkapitányság
Négy 17 és 19 év közötti fiatalember az egész napos alkoholfogyasztást követően úgy gondolta, hogy valami nagyobb „balhéval” koronázza meg a napot. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Szombaton este az elhatározáskor éppen a SÉD mozinál voltak, ahol észrevették, hogy az épületben különféle jelmezek vannak a folyosón. Betörték a Pannon Várszínház hátsó ajtaját és a raktárból különböző jelmezeket és egy tandem kerékpárt tulajdonítottak el. A kerékpárt később a mozi közelében otthagyták, de a többi jelmezt és kelléket magukkal vittek.

A rendőrséghez befutott bejelentésnek köszönhetően a buszpályaudvaron ellenőrizték az unatkozó fiatalokat, akiknél megtalálták az eltulajdonított tárgyakat. Az előállításukat követően végrehajtott kihallgatásuk során a bűncselekmény elkövetését elismerték, elmondásuk szerint csak szórakozásnak indult a cselekményük, ami miatt végül a rendőrségen kötöttek ki.

A négy fiatalember ellen lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
 

vehir.hu
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. 2026. szeptember 4. 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. 2026. szeptember 4. 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. 2026. szeptember 4. 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.