Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Május 21-től új helyen a veszprémi munkaügyi kirendeltség

2012. május 18. 8:50 // Forrás: Veszprém Megyei Kormányhivatal
Korábbi, József Attila utcai székhelyéről az Óváros térre költözik a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Veszprémi Kirendeltsége. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az ügyfeleket május 21-től várják az Óváros tér 21. szám alatti többszintes épületben – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a megyei kormánymegbízott.

Dr. Kovács Zoltán elmondta, az új iroda közel van a buszpályaudvarhoz, és gyalogosan is könnyen megközelíthető. – Ugyanakkor a polgármesterrel történt egyeztetések alapján a veszprémi járási kormányhivatal is várhatóan itt a közelben, a polgármesteri hivatal B épületében kap majd helyet, ennek köszönhetően az Óváros téren több hivatalos, adott esetben szociális ügyet is intézhetnek majd az állampolgárok – tette hozzá. Dr. Kovács Zoltán kiemelte, a kormányhivatali integráció keretében próbálják a szakigazgatási szervek telephelyeit koncentrálni, azok számát lehetőség szerint csökkenteni, illetve fontos cél volt az is, hogy a kormányhivatali egységek saját tulajdonú ingatlanban végezzék tevékenységüket.

Május 21-től a veszprémi kirendeltség új, korszerű ügyfélfogadásra alkalmas környezetben várja ügyfeleit, fogadja az álláskeresőket – tájékoztatott a munkaügyi központ igazgatója. Katonáné Bellovits Andrea elmondta, az alsó szinten található ügyfélszolgálaton hat ügyintéző várja az ügyfeleket, akik az álláskeresési nyilvántartással, ellátással, együttműködési kötelezettséggel, jelentkezéssel kapcsolatos ügyeiket intézhetik el. A második emeleten az állásközvetítés, a támogatások és a rehabilitációs ellátásban részesülők ügyeinek intézése folyik majd, a harmadik emeleten a humán szakszolgálat, valamint a TÁMOP programban résztvevők ügyintézése történik.

Az Óváros téri kirendeltségen az ügyfélfogadás rendje változatlan marad: hétfőn, szerdán, csütörtökön 8–14 óráig, pénteken 8–12 óráig tart nyitva a kirendeltség, kedden az ügyfélfogadás szünetel az intézményben.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a munkaügyi központ adatai alapján a veszprémi kirendeltséget havonta 3000–3500 ügyfél keresi fel.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.