Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kerekedő Oliva

2012. május 3. 15:40
Veszprém kultikus vendéglátóhelye, az Oliva újabb épületrésszel bővült. A megnyitó egyben lehetőséget kínált a múltidézésre és az eredmények számbavételére. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A megnyitón több ismert személyiség és politikus jelent meg, és mondta el véleményét. A sort a Mendelssohn Kamaraegyüttes megálmodója, vezetője, Kováts Péter nyitotta, aki szerint az Oliva több mint kiváló étterem és panzió, hiszen több ponton kapcsolódik össze a veszprémi kulturális élettel, és annak gerjesztője is egyben.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a helyi közösségek hagyományőrző és -teremtő erejét emelte ki, amelyhez az Oliva is kapcsolódik, hiszen az egykori, legendás Pusztai vendéglő hagyományát viszi tovább, ezáltal hozzájárul a helyi társadalom és a város újjászületéséhez. – A fejlesztést az unió támogatása tette lehetővé, ez is bizonyítja, hogy az EU bizonyos esetekben uniformizál, ám emellett erősíti is a helyi közösségeket – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Porga Gyula szerint az Oliva üzemeltetői példát mutatnak mindenkinek munkájukkal, jövőbe vetett hitükkel. A polgármester kiemelte, a legfontosabb az érték, a szellemi energia, amely élettel, tartalommal tölti meg az épületet.

A köszöntők végén Pál Béla országgyűlési képviselő reményét fejezte ki, hogy a tulajdonosok álmai valóra válnak.

A tulajdonosok (Mészáros Zoltán és Újhelyi Gábor) ezután bejárást tartottak a több szobát, apartmant és wellness részleget magába foglaló új épületszárnyban, amely 48 millió forint értékű európai uniós támogatással és az EU Regionális Fejlesztési Alap Társfinanszírozásával valósult meg.

Pethő Imre
Szaksz Balázs
Kovács Bálint
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.