Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Előzetes letartóztatásban maradnak

2012. május 2. 20:26 // Forrás: MTI
Meghosszabbította a bíróság a veszprém-gyulafirátóti takarékszövetkezet kirablásával gyanúsított két férfi előzetes letartóztatását - közölte a Veszprémi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-vel. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Dülkné Pintér Zsuzsanna elmondta: a bíróság július 22-ig hosszabbította meg a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, mivel fennáll az elrejtőzés, a szökés, illetve a bűnismétlés veszélye.

A veszprém-gyulafirátóti takarékszövetkezetben március 19-én egy férfi fegyvernek látszó tárggyal az ott dolgozó nőt a pénz átadására kényszerítette, majd a kapott pénzzel távozott. A rendőrség már aznap este gyanúsítottként hallgatott ki egy dudari fiatalembert, éjfél körül pedig egy másik, veszprémi férfit is elfogtak, őt a rendőrség szintén a rablásban való részvétellel gyanúsítja.

Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője március 21-i közleményében azt írta: a takarékszövetkezet kirablásában részt vevő egyik férfi 2005 és 2008 között rendőrként szolgált a veszprémi rendőrkapitányságon, az idő alatt több fegyelmi eljárás is indult ellene. Közlése szerint a férfi szolgálati viszonya 2008-ban felmentéssel szűnt meg.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.