Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Takarítás és faültetés

2012. május 1. 13:16
A VKE versenyzői és szimpatizánsai immár hatodik alkalommal tisztították meg a Veszprém-Szentkirályszabadja bicikliútvonalat az éves szeméttől, és egy újabb kőrisfát is ültettek az út mellé szombaton. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Környezetvédő akciójukat két éve lelkes állatvédők is követik, segítik. Talán nemcsak a kosz, de a jó példa is lehet ragadós, mindenesetre idén lényegesen kevesebb szemetet találtak bringásaink.

Az első évben még 10 köbméternyi szemetet és még egyszer annyi nehezen mozdítható, nagydarab bútort, háztartási hulladékot kellett teherautóra rakniuk, idén viszont elég volt egy kis utánfutó a másfél köbméternyi szemétnek – tájékoztatta lapunkat Komáromi Krisztina, a Veszprémi Kerékpáros Egyesület sajtómunkatársa. Hozzátette, egyetlen kidobott készülék, egy kicsi régi tévé viszont több lerakóhelyet megjárt, ahol még azt is javasolták, inkább vigyék vissza oda, ahol találták...
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.