Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új szerepben az oktatók

2012. április 25. 22:19
Mostantól több ezer diák új, interaktív tábla használatával sajátíthatja el a szükséges tudást 16 általános és középiskolában Veszprémben. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– Jó lehetőséget biztosít a diákok számára, ha szimuláció útján vizuálisan is információt szerezhetnek környezetükről, interaktív módon tudnak részt venni az oktatási folyamatban. Az eddigi passzív tanuló a tanulási folyamat aktív, konstruktív résztvevője lesz – húzta alá köszöntő beszédében Némedi Lajos alpolgármester a 216 millió forintos beruházás záró eseményén szerdán délután a Báthory iskolában. Mint fogalmazott, a digitális tábla előnye, hogy több eszközt is képes helyettesíteni, egyebek mellett videóként, írásvetítőként, illetve CD-lejátszóként is használható, de az internet elérésére is alkalmas.

A kreativitásnak nagy szerepe van a tanárok szemszögéből, hiszen színesebbé, érdekesebbé tudják tenni a tanórákat. – Bár rengeteg előzetes munkát igényel egy-egy tanóra felépítése, hosszú távon megtérül a befektetett energia. Ezek csak gépek, önmaguktól semmit nem tudó eszközök, melyet a tudatosan alkalmazó emberi lény, a tanár irányít – jegyezte meg az alpolgármester.

A projekthez az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosított vissza nem térítendő támogatást, összesen 216 millió forint értékben. Szauer István projektvezető visszaemlékezve elmondta, 2007-ben írták ki a pályázatot, azonban számos akadály hárult eléjük, ezért csak most sikerült a beruházást befejezni. Végeredményeként 16 intézmény 17 helyszínén közel 160 interaktív csomagot telepített a közbeszerzésen nyertes, veszprémi székhelyű Infornax Kft, melynek ügyvezetője, Sári Lajos a projektzáró konferencián rövid bemutatót is tartott az interaktív tábla sokoldalúságát bizonyítva. Elhangzott még, az új technikai eszközök használatát közel négyszáz pedagógus sajátította el.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.