Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Két éven belül bővül a 8-as

2012. április 19. 23:03
Az összes betonperemmel ellátott homokozót parkosítja az önkormányzat, többek között erről is szó volt a Városstratégiai és városmarketing bizottság csütörtöki ülésén. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A képviselők tájékoztatást kaptak a város arculatpályázatának eredményéről, megtekintették a pályaműveket, amelyekkel kapcsolatban sok észrevétel érkezett, ezért elképzelhető, hogy újabb kört írnak ki.


A szakmai zsűri által preferált pályázat

A bizottsági ülésen ismertették a 8-as főút tervezett fejlesztését. Elhangzott, ennek alapja továbbra is a 2x2 sávos burkolatbővítés, – egy kisebb szakasz kivételéve – a nyomvonal teljes hosszában fizikai elválasztása, a legfontosabb csomópontok külön szintűvé alakítása. A tervek szerint így a 8. számú főút Székesfehérvár és Herend között emelt sebességű (110 km/h), magas szolgáltatási színvonalú elsőrendű főúttá válik és hosszú időre megfelelően pótolja az M8 autóút hiányát (ennek fejlesztése belátható időn belül – 15 év – nem történik meg). A kivitelezés megvalósításához szükséges uniós források a 2014-ig tartó pénzügyi ütemezés alapján rendelkezésre állnak.

Veszprém és Székesfehérvár között 15 kilométeren új nyomvonalat alakítanak ki, 35 kilométeren pedig a meglévő forgalmi sávokat újítják fel, valamint 12 ponton külön szintű csomópontot építenek meg. A tervek szerint 2014-ig elkészül a székesfehérvári nyugati elkerülő út, az öskűi, a hajmáskéri, valamint a veszprémi körgyűrű külön szintű csomópontjai, a várpalotai elkerülő azonban csak 2020-ra valósulhat meg. Veszprémtől nyugatra 2014-ig tervezik elkészíteni a Márkó és Herend közötti közel 6 kilométeres szakaszt, innen 2017 után folytatódna a beruházás.

Döntés született egyes régi típusú játszóeszközök selejtezéséről. Ennek értelmében összesen 32 helyszínen, 47 darab játszóeszköz selejtezését javasolják, többnyire a betonperemmel ellátott homokozókat szüntetik meg, helyükre növényeket ültetnek. Indoklásként elhangzott, a régi, többnyire korrodált, mind esztétikumában, mind funkcionalitását tekintve elavult eszközöket a lakosság általában nem használja.

Cseh Zoltán
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. tegnap 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. tegnap 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. tegnap 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.