Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyarország sikeréhez a fiatalokra van szükség

2012. április 19. 18:06
Ezt dr. Mihalovics Péter fogalmazta meg veszprémi sajtótájékoztatóján, ahol a miniszteri biztos a fiatalok tudatos energiafogyasztására hívta fel a figyelmet.

– Az Új Nemzedék Jövőjéért Program négy fő beavatkozási területet tartalmaz a fiatalok élethelyzetének javítása érdekében, úgy mint a karriertervezés, a családalapítás, az állampolgári aktivitás, valamint a szórakozás – emelte ki dr. Mihalovics Péter, külön hangsúlyt fektetve arra, hogy a program által bővülnének a fiataloknak szóló szolgáltatási lehetőségek, és erősödne identitástudatuk is.


dr. Mihalovics Péter

A z Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a Pannon Egyetem állásbörzéjét látogatta meg csütörtökön, mivel a program célként fogalmazza meg, hogy növelni kell a fiatalok társadalmi felelősségvállalását, és elő kell segíteni a környezetvédelem beépülését a mindennapokba, ezért is támogatja a Magyar Villamos Művek Zrt. 2011 márciusában, a soros magyar EU-elnökséghez kapcsolódóan indított „Energia 2.0 – Pont Veled” elnevezésű programját.

Ennek célja, hogy a fiatalokat megismertesse a megújuló energiákkal, azok lehetséges térnyeréseivel, jelentőségükkel, továbbá aktivizálja őket a minél hatékonyabb és környezettudatosabb magatartásformák kialakítására az energiafogyasztás területén is. Ez a kezdeményezés jól példázza, hogy kreatív ötletekkel és innovatív kivitelezéssel korszerű módon népszerűsíthető az energiatakarékosság, valamint az alternatív energiaforrások preferálása.

– Ahhoz, hogy sikeres Magyarországot építsünk, sikeres fiatalokra van szükség, akiknek a sikerhez vezető úton pedig a jó egzisztencia és a tudatos karrierépítés segíthet. Az állásbörzéhez hasonló rendezvényeken találkozhat egymással a személyiség, a kompetencia és a piac igénye is – fogalmazott dr. Mihalovics Péter.

A miniszteri biztos látogatásának másik okaként az Energia 2.0 projektet emelte ki. „Napjaink energiaigénye napról napra nő”, az energiaforrások hatékony kihasználásának terhét az új nemzedék jövője viseli. – Tudatos felhasználókat kell nevelnünk a fiatalokból – húzta alá.

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben közélet V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. ma 15:13 Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. ma 13:42 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) PROFIT-ADÓ 2006 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! ma 12:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.