Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Előbb horgászhatnak a csónakosok

2012. április 14. 17:44 // Forrás: MTI
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp) vezetése úgy döntött, hogy jóval a tilalmi időszak vége előtt, már április 16-ától feloldja a csónakos horgászatra vonatkozó korlátozást. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A BHNp közleményében kifejtette, hogy idén, feltehetően a március végi meleg időjárás hatására, a szokásosnál korábban kezdődött meg a süllő szaporodási időszaka. A társaság szakemberei az elmúlt hetekben folyamatosan ellenőrizték a Balatonba kihelyezett süllőfészkeket, figyelemmel kísérték az ívás folyamatát, amelynek során azt tapasztalták, hogy az ívás időszaka lecsengett.

Mivel a balatoni horgászrend a nyílt vízről történő horgászat korlátozásával az ívó süllő védelmét szolgálja, amire már nincs szükség, a társaság a horgászok érdekeit is szem előtt tartva hozta azt a döntést, hogy hétfőtől feloldja az eredetileg április 1. és 30. közötti időszakra vonatkozó tiltást. (A vasárnap éjfélig tartó tilalmi időszakban kizárólag partról, parthoz kötött csónakból, illetve parti bejáróval rendelkező stégről lehet horgászni.)

A BHNp felhívja a horgászok figyelmét, hogy a süllő április 27-ig tartó fogási tilalma továbbra is érvényben marad, amelynek betartását a halőrök fokozottan ellenőrzik.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.