Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Biztonságosabb lett az iskola

2012. április 13. 12:44
Kamerák figyelik a Báthory iskola folyosóját, auláját és bejáratát, a beruházás a gyermekek biztonságát garantálja. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Báthory István Általános Iskola szülői munkaközössége és a nevelési testület összefogásával, valamint a körzet képviselője, Stigelmaier Józsefné hozzájárulásával 530 ezer forintból építették ki azt a kamerarendszert, amely mostantól figyeli és rögzíti az iskola egyes részein történteket annak érdekében, hogy a gyermekek minél nagyobb biztonságban legyenek – jelentették be sajtótájékoztató keretében pénteken délelőtt az oktatási intézményben. Kiemelték, a felvételek nem sértenek személyiségi jogokat, a tantermekben, az öltözőkben, valamint a mellékhelyiségekben természetesen nem helyeztek el kamerákat.


Kavalecz Tibor

– A beruházáshoz szükséges forrást a szülők – lehetőségeikhez képest – maguk gyűjtötték össze, ehhez közel két évre volt szükség – mondta el Kavalecz Tibor, a szülői munkaközösség elnöke. Hozzátette, összesen 16, mozgásérzékelős, éjszakai felvételekre alkalmas kamerát szereltek fel, az általuk mutatott képet a portán folyamatosan figyelik, illetve a felvételeket egy hétig megőrzik.


Stigelmaier Józsefné és Némedi Lajos

Némedi Lajos alpolgármester kiemelte, összefogással sok mindent meg lehet valósítani, erre jó példa a kamerarendszer kiépítése. – Alkalmazkodni kell a változó világhoz. Gyermekkorunkban nem is gondoltuk volna, hogy valamikor a rend, a személyi, anyagi biztonság érdekében kamerát kell felszerelni, azonban ez ma már szükséges – adott hangot véleményének az alpolgármester.

A gyermekintézmények segítését tűzte ki fő feladatául a körzet képviselője. Stigelmaier Józsefné hangsúlyozta, a prevenció mindig olcsóbb, mint utólag kezelni a problémákat, ezért örömmel támogatta a most átadott rendszer kiépítését.

Elmondták még, az iskola több pontján felirat hívja fel a figyelmet, hogy az iskola kamerával őrzött terület, ezen kívül minden szülőt és diákot tájékoztattak az új technika bevezetéséről.

Elhangzott még, hamarosan nyílászárócsere veszi kezdetét az intézményben, az önkormányzat 21 millió forintot különített el erre a célra.  
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.