Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megjelent a Baráti Jobb

2012. március 10. 13:39
Március 1-jén lejárt a kilakoltatási moratórium, az államnak minél előbb tennie kell valamit, hogy senki se kerüljön utcára – vélekedik a Jobbik. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A kilakoltatás előtti pillanatban menekült meg az a család, akiket csütörtökön csupán az mentett meg az utcára kerüléstől Veszprémben, hogy a hitelező pénzintézetük ellen eljárás folyik, a végső ítéletig maradhatnak otthonukban – hívta fel a figyelmet Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) pénteki sajtótájékoztatóján.


Forgóné Kelemen Judit, Kovács Rajmund

Az önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a közgyűlés előtt már többször feltette a kérdést, milyen akcióterve van a városnak ilyen esetekre, mit tudnak tenni a szerencsétlenül járt emberek érdekében, hova mehetnek, hol helyezhetik el ingóságaikat. – A polgármester válaszában azt mondta, a kormánytól várja a megoldást – hangsúlyozta Forgóné Kelemen Judit, aláhúzva az önkormányzat felelősségét. – Véleményem szerint az országos költségvetésben is vannak olyan tételek, amelyek egy részét lehetne mozgósítani, például az integrációs programokra fordított száz milliárdokból lehetne segíteni a nehéz helyzetbe kerülő magyar családokon – adott hangot véleményének a képviselő, hozzátéve, az államnak minél hamarabb be kellene avatkozni, hiszen március 1-jén lejárt a kilakoltatási moratórium. Elhangzott még, a Jobbik javaslata, hogy mindenki a felvett hitel idején érvényes árfolyamon törleszthessen.

A sajtótájékoztatón bemutatták a Jobbik veszprémi szervezete által életre keltett kiadványt. – Történelmi ponthoz érkeztünk, márciusban megjelent a Baráti Jobb című újságunk, amit a következő napokban minden veszprémi háztartásba eljuttatunk – ismertette Kovács Rajmund. A városi elnök elmondta, a kiadvány által jobban megismertetik elképzeléseiket, terveiket a veszprémi polgárokkal, a 20 ezer példányban, a tervek szerint negyedévente megjelenő lapban nagy hangsúlyt fektetnek saját véleményük hangoztatására is.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. tegnap 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. tegnap 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. tegnap 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.