Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mindenki munkájára számítanak

2012. március 3. 16:58 // Forrás: mno.hu, mti,hírtv
Az egészségügyi szakdolgozók kormányzati garanciát kérnek arra, hogy még ebben az évben megoldják legsürgetőbb problémáikat, rendezik anyagi és munkakörülményeiket, valamint a szakmai kompetenciáik körét. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Erről szóló nyílt levelüket Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke a köztestület szombati budapesti nagygyűlésén átadta Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak. Balogh Zoltán a levélből kiemelte: elfogadhatatlan, hogy egy ápoló egy műszakban 40-60 beteget lásson el egyedül vagy másodmagával. Emellett már a szakdolgozók átlagéletkora is megközelíti az 50 évet, és utánpótlásuk kritikus helyzetben van. Más ágazatokhoz képest munkabérüket tekintve egyre jobban leszakadnak, a csaknem százezer egészségügy szakdolgozó nagyjából négyötöde a garantált bérminimum összegéből él – hangsúlyozta Balogh Zoltán. Az egészségügyi dolgozók számára kidolgozott életpályamodell nélkül már rövid távon sem garantálható a biztonságos betegellátás – szögezte le a MESZK elnöke.

A MESZK nagygyűlésén csaknem négyezren vettek részt. Közülük többen is felszólaltak, hogy ismertessék a szakdolgozók problémáit, kérdéseket intézzenek az egészségügyi államtitkárhoz, illetve a kormányhoz.Közülük az egyik legnagyobb elismerést Irinyi Tamás, a MESZK Csongrád megyei területi szervezetének elnöke kapta, beszéde végén valamennyi szakdolgozó felállva tapsolt.

Irinyi Tamás elmondta, hogy a bértábla, amely szerint jelenleg dolgoznak, nem veszi figyelembe sem a végzettséget, sem a pályán eltöltött évek számát. Mint kifejtette: van, aki 62 évesen is emelgeti a 120 kilós betegeket, de 42 év munkaviszony után csak minimálbért kap, cafetéria nélkül. Ráadásul vannak helyek, ahol még a munkavégzés legalapvetőbb feltételei is hiányoznak, ezért a szakdolgozók otthonról visznek be eszközöket. Mindeközben támogatást sem az orvosoktól, sem a társadalom többi tagjától nem kapnak.

A felszólalók között volt, aki konkrét összeget is mondott. A szakdolgozók azt szeretnék, ha a mindenkori minimálbér helyett 140 ezer forint lenne a bértábla alapja.

Szócska Miklós államtitkár az elhangzottakra reagálva azt mondta: még az utolsó számításokat végzik, ezért a mostani béremelés konkrét összegeiről továbbra sem beszélt. A bérfelzárkóztatás első lépése hamarosan a kormány elé kerül, és a Nemzetgazdasági Minisztériumban is folyamatosan foglalkoznak az életpályamodell közép- és hosszú távú stratégiájával. Ugyanakkor leszögezte: olyan bértáblán dolgoznak, amely figyelembe veszi a szakmai végzettséget és az eltöltött évek számát. Az államtitkár arra pedig konkrét ígéretet tett, hogy az emberi erőforrás fejlesztésére rendelkezésre álló uniós forrásokból még ebben az évben rendezni fogják a szakmai kompetenciákat.

A munkakörülményekkel kapcsolatban felmerült problémákra felelve azt mondta: már hétfőn átnézeti az ápolási eszközfejlesztésre szolgáló pályázati kiírásokat. Emellett szólt arról is, hogy hamarosan létrehoznak egy új, úgynevezett országos főápolói tisztséget is, betöltője többek között az ápolási munka szervezéséért, továbbá a szakképzési rendszer fejlesztéséért lesz felelős.

Szócska Miklós azt is kijelentette, hogy az egészségügyi struktúra átszervezése nem fog létszámleépítéssel járni, átcsoportosítások ugyanakkor lehetnek, de az egészségügyben mindenki munkájára számítanak. A MESZK nagygyűlésén az egészségügyi szakdolgozók fehér köpenyükön zöld szalagot viseltek, amellyel azt a reményüket fejezték ki, hogy a levélben is megfogalmazott kéréseiket, követeléseiket teljesítik majd.
    

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.