Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közös a céljuk

2012. március 1. 19:30
Feljelentést fontolgatnak azok a lakosok, akiknek telkére több köbméter betonhulladékot helyeztek el ismeretlenek, az elszállítás költségeit viszont a tulajdonosoknak kell állni. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Annak ellenére, hogy ugyanazon érdekek motiválják őket, a 85 érintett személyből csak közel 10-en látogattak el a március elsején megrendezett közmeghallgatásra a városházára. Az érdektelenség szólhatott annak a felfogásnak is, hogy lényegében hatékony megoldás nem létezik a problémára, ahogy ez a fórumon is elhangzott.

Több érintett tulajdonos is megjegyezte, hogy bár az érintett terület „szörnyen néz ki”, maximum annyit tudnak tenni, hogy ismeretlen tettes ellen tesznek feljelentést. „Azt tessék megmondani, mit tudunk csinálni?” – hangzott a kérdés, jó megoldás viszont nincs a helyzetre.

A Polgármesteri Hivatal jelenlévő munkatársai megerősítették a tulajdonosokat, hogy bármiben segítenek nekik, de az emberi megértést nem tudják jogi úton pótolni. Ugyan az elszállítás költsége a bírsággal együtt nem haladja meg előzetes számítások szerinti 35 ezer forintot (ez oszlik el a 85 tulajdonosra), semmi sem garantálja, hogy az illetéktelenül hulladékot elhelyezők nem tesznek újabb kísérletet szemetük lerakására.

Az egyik érintett ügyfél beletörődve a helyzet faramuciságába annyit jegyzett meg, hogy a hulladék elszállítása a lakók által összesen nem kerül annyiba, mint a tulajdonosok ajánlott levélben történő értesítése a közmeghallgatásról.

A jelenlévők között ötletként merült fel, hogy sorompóval zárják el az odavezető utat, azonban a magyarok leleményességéből kiindulva, aki nagyon akarja, ehhez is megtalálja a kiskaput.
 

Balassa Gergő
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.