Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tovább csökkent az elektronikus média reklámbevétele

2012. március 1. 14:48 // Forrás: MTI
A televíziós reklámbevételek tavaly 6 százalékkal 54,9 milliárd forintra csökkentek, míg a rádiós reklámbevételek 2 százalékkal 4,6 milliárd forintra nőttek. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ezt Nagy István Ottó, az Ernst & Young üzleti tanácsadási szolgáltatásának vezetője mondta csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A felmérésben 52 televízió és 4 rádióállomás vett részt, a televíziók száma héttel gyarapodott a 2010. évihez képest, míg a rádiók száma eggyel csökkent.

A reklámbevételi adatokat a részvevők szolgáltatták, az egyedi számokat az összegzés után megsemmisítették - közölte Málnay B. Levente, a tájékoztatót szervező Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke.

A televíziók között ott van az m1, m2, Duna TV, a két nagy kereskedelmi tévé, de a Hír TV és az ATV is. A négy rádió pedig: a Magyar Rádió, a Juventus, a Class FM és a NEO FM. A tévéknél a piaci lefedettség 99, a rádióknál 75 százalékos a nézettségi adatok alapján.

A bevételi adatok "nettó-nettó értékek", sem a kedvezmények, sem az üzletkötői jutalékok, sem pedig a barter bevételek nem szerepelnek azokban.

A tavalyi bevételeket érdemes összevetni a 2008. évi csúcs bevételekkel. A tévéknél ez 71,5 milliárd, míg a rádióknál 7 milliárd forint volt.

A televíziós bevételből 39,7 milliárd forint jutott a földi sugárzásúakra, ez 10 százalékkal kevesebb a 2010. évinél. A 15,1 milliárdos nem földi sugárzású bevétel viszont 8 százalékkal emelkedett egy év alatt. A nem földi sugárzású adók bevétele a 2008. évi 15 százalékról nőtt a tavalyi 28 százalékra.

A földi sugárzású tévék annak ellenére kapják a reklámbevétel 72 százalékát, hogy - a nézettségi adatok alapján - csak a piac 54,7 százalékát fedik le. A nem földi sugárzásúaknak - a bevétel 28 százaléka ellenére - 44,6 százalékos a piaci lefedettségük.

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.