Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több mint 450 kiállító

2012. február 27. 15:32 // Forrás: MTI
Az idén 35. alkalommal nyílik meg március elsején a Hungexpón az Utazás kiállítás, és azzal együtt a Budapest Boat Show és Karaván Szalon, amelyeken 22 ország 465 kiállítója várja a szakembereket és a nagyközönséget. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója az idei olimpiai játékoknak otthont adó Nagy-Britannia budapesti nagykövetségén rendezett sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten elmondta: szintén március 1. és 4. között tartják az V. Port.hu Bringaexpót. Így március 4-éig több mint húszezer négyzetméteren zajlanak az események.

A rendezvények központi témája az olimpiák világa lesz. Az idén először kulturális díszvendége is van a vásárnak. Az Utazás kiállítás díszvendége Lengyelország és Debrecen mellett a Halasi csipke lesz - közölte a vezérigazgató, hozzátéve: több mint 60 ezer látogatóra számítanak az idén.

Rápolthy Edit kiállításigazgató a szakmai rendezvényeket ismertetve elmondta, hogy konferenciát szerveznek a belföldi forgalomélénkítésről, ezen belül szó lesz a Széchenyi Pihenőkártya, az Erzsébet-utalvány bevezetéséről. Külön foglalkoznak majd a Malév leállása következtében létrejött légiközlekedési helyzetről, valamint az önkormányzatok és a vállalkozások összefogásán alapuló turisztikai desztináció menedzsment (TDM) rendszerről.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója stratégiai fontosságúnak nevezte a kiállítást, amelyen összesen 2.200 négyzetméteren mutatják be Magyarország turisztikai kínálatát a központi helyszínükön, illetve a turisztikai régiók standjain. A vásár idején a szakma képviselői mellett vezető politikusokat és szakembereket is vendégül látnak. Az MT Zrt. és a Hungexpo vezetői együttműködési megállapodást is aláírtak a sajtótájékoztatón.

A kiállításon mintegy 30 sportág 150-nél is több sportolója mutatkozik be, köztük több mint 40 olimpiai bajnok. Az olimpiával kapcsolatban több rendezvényt is szerveznek, lesznek például sportági bemutatók, vetélkedők is.

A Volánbusz belföldi járatain és a MÁV-Start vonalain 50 százalékos menettérti kedvezménnyel utazhatnak a vásárra látogatók.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.