Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Készül a megye értéktára

2012. február 23. 22:56
Dr. Horváth Zsolt sajtótájékoztató keretén belül számolt be a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényjavaslat tartalmáról és megyei vonatkozásáról. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az Országgyűlésben február 20-án kezdődött, magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényjavaslat vitájával kapcsolatban a képviselő csütörtökön ismertette a kerettörvény jelenlegi formájának szerkezetét, valamint hogy a jogszabály hogyan érinti majd Veszprém megyét.

Dr. Horváth Zsolt kifejtette: a törvény egységét az alulról jövő kezdeményezés jelenti, hiszen minden település maga dönti el, hogy létre kíván-e hozni a helyi nevezetességeket feltüntető értéktárat – és ha igen, mit tesz majd bele.

A képviselő egy piramishoz hasonlította az értéktárat, melynek legalsó szintjén a helyi gyűjtemény áll, ezt követi a megyei szintű, a nemzeti, végül pedig a csúcson a hungarikumok állnak. A piramis legtetején található réteg magában foglalja mindazon értékeket, melyekkel a „magyar nemzetet azonosítják” majd – hangsúlyozta.

Dr. Horváth Zsolt kiemelte: a törvényjavaslat lehetőséget teremt egy olyan védjegy-mozgalom elindítására is, mely a későbbiekben majd akár a minőség biztosítékaként szolgálhat. A képviselő elmondta: fiatalok segítségével dolgoznak Veszprém és a környező 20 település értékleltárának elkészítésén, valamint a már megjelent kiadványokon kívül többek között elkészítik Veszprém megye receptkönyvét is.

– Biztosítani kell a nemzeti értéktárba bekerült elemek minőségének folyamatos felülvizsgálatát, valamint hogy vonják felelősségre azokat, akik visszaélnek a nemzeti értéktár védjegyének használatával – zárta gondolatait az országgyűlési képviselő.

Balassa Gergő
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.