Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Teljesen új logót kap a Windows 8

2012. február 18. 15:28 // Forrás: itcafe.hu
A szimbólummal visszatértek a legelsőhöz, és a most készülő OS szimbólumának megtervezésekor az első szoftver, a Windows 1.0 logóját vették alapul. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Sam Moreau a Microsoft hivatalos blogjában pénteken jelentette be, hogy az új operációs rendszer, a Windows 8 új logót is kap. Ez nem meglepő, hiszen minden Windows saját logóval rendelkezett, ám az gyökeres változást jelent, hogy szakítottak a Windows 3.1 óta használt, azóta már klasszikussá vált négyszínű, zászlószerű alappal, visszatértek a legelsőhöz, és a most készülő OS szimbólumának megtervezésekor az első szoftver, a Windows 1.0 logóját vették alapul, mely még valóban „ablakos”.

A felhasználói élményekért felelős csapat azért döntött egy ilyen radikális változtatás mellett, mert – bár a zászlós logó már ikonná vált – a Windows 8 mind tartalmában, mind megjelenésében (a Metro felület bevezetésével) újabb mérföldkő lesz, ezért úgy érezték, hogy a téglalapos, kissé a metrós csempére emlékeztető dizájn sokkal jobban illik a rendszerhez. A blog szerint erre a felkért tervező, a Pentagramnál dolgozó Paula Scher hívta fel a figyelmüket, amikor rákérdezett, hogy ha az operációs rendszer neve „Ablakok”, akkor vajon miért zászló a logó.

vehir.hu
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. tegnap 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. tegnap 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. tegnap 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.