Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sikeres körözés

2012. február 15. 17:51 // Forrás: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Hét elkövető, öt elfogató parancs, negyven rendbeli bűncselekmény. Ezek a számok jellemzik azt a bandát, amelynek 5 tagját már korábban, kettőt pedig a minap, összehangolt akció keretében fogtak el a rendőrök. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Balatonalmádi Rendőrkapitányságra 2011 májusában érkezett feljelentés, mely szerint ismeretlen elkövető feltörte egy felsőörsi pince kamráját és onnan nagy értékű kisgépeket tulajdonított el.

Az eset kapcsán nyomozás indult. A gondos felderítőmunka eredményeképpen a nyomozók egy elkövetői kört lepleztek le, amelynek terhére több mint 40 rendbeli lopás bűntett és két rendbeli lopás vétség róható. Az elkövetők egy része más hatóság előtt is ismert, ellenük öt körözés volt folyamatban. Az időközben hétfősre duzzadt bűnbandából öt személyt már korábban elfogtak a rendőrök, a 2 férfit azonban még keresték. A nyomozás során adatok merültek fel tartózkodási helyükre vonatkozóan, így elfogásuk érdekében a Balatonalmádi Rendőrkapitányság nagyszabású akciót szervezett. A hajnalban induló csapatban a helyi erők mellett a Tamási Rendőrkapitányság munkatársai és polgárőrök is részt vettek.

A hatóság kiérkezéskor a területet körbezárta, majd három érintett épület átvizsgálásába kezdett. Felismerve a veszélyt, az egyik melléképületből egy meztelen nő szaladt ki, hogy elterelje az egyenruhások figyelmét. A nyomozók azonban hamar felismerték szándékát, így célirányosan az épültbe mentek, ahol az éppen szökni próbáló, 32 éves férfit elfogták és intézkedés alá vonták. Társára, egy 15 éves fiúra egy másik házban megbújva találtak rá.

Az akció során a rendőrök egy olyan személyt is igazoltattak, akinek az adott helyszínen való felbukkanására eredetileg nem számítottak. Ennek során megállapítást nyert, hogy a fiatal férfit más bűncselekmény miatt az egyik budapesti rendőrkapitányság körözi, így elővezetéséről a Tamási Rendőrkapitányság nyomozói gondoskodtak.

A bűnbanda két tagját a rendőrhatóság őrizetbe vette, majd őket 40 rendbeli lopás bűntett és kétrendbeli lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Ennek során egyikük további cselekmények vonatkozásában is részletes beismerő vallomást tett. A lopások nem csak a Balatonalmádi Rendőrkapitányság, hanem más megyék és rendőrkapitányságok illetékességi területét is érintik. Ezek vizsgálata, a felelősség tisztázása tovább folyik, a megvalósított bűncselekmények száma így 50 fölé is emelkedhet.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság a két elfogott személy előzetes letartóztatására tesz előterjesztést.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.