Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ne pazarolj!

2012. február 14. 18:09
A Botev általános iskolában is elindították a fenntarthatóságra nevelés programsorozatot, és egyben rajzpályázatot hirdettek. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont fenntarthatóságra nevelés programsorozata során öt veszprémi ökoiskolában tartanak foglalkozásokat (Deák, Gyulaffy, Cholnoky, Botev, Szilágyi) a diákoknak. Negyedikként február 14-én, kedden a Botev iskolában indították be a projektet.


Róka József

Róka József igazgató a projektkezdő filmvetítés előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Botev iskola tavaly nyerte el az ökoiskola címet, így részt tudott venni a pályázaton. Az intézményben nagy hangsúlyt fektetnek a környezeti nevelésre, a diákok figyelmét folyamatosan felhívják az öko-szemlélet fontosságára. Az iskolában nagyon régóta működik a hulladék-gyűjtés, legutoljára a papírgyűjtés eredményeként 400 000 forinthoz jutott a diákönkormányzat. Ősszel olyan akciót hirdettek, amely során hulladékokból készítettek a gyerekek képeket, a program egyik eredménye az az műanyagkupakokból készített műalkotás, amely az iskola földszinti folyosójának falát díszíti.

A sajtótájékoztatón részt vett Némedi Lajos alpolgármester úr is, aki hangsúlyozta: – A rendezvénysorozat célja, hogy a városban lehetőség szerint minél szélesebb körben, minél több általános iskolás-korú gyermekkel megismertessék a programot, hiszen a természet védelme ugyanolyan fontos, mint a betűk és a számok megismerése – enélkül a jövőt, gyermekeink jövőjét nem lehet elképzelni, megvalósítani.


Némedi Lajos

– Eddig három iskolában összesen 500 gyermek vett részt a fenntarthatóságra nevelés programsorozatban – mondta el Nagyné Kozma Ildikó, a projektért felelős Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont vezetője. Meglátása szerint a diákok több-kevesebb sikerrel fogták és vették a vetített filmeket – nyilván ez olyan tapasztalat, amely segítségével a kollégákkal ki tudják szűrni, hogy a továbbiakban mit érdemes ajánlani a többi általános iskoláknak.


Nagyné Kozma Ildikó

A Botev iskola a rendezvény kapcsán „Ne pazarolj!” címmel újszerű fotópályázatot hirdet a város összes általános iskolás diákjai számára. A pályázatra olyan fotókat várnak, amelyek bemutatják a családok mindennapjaiban megjelenő „nem fenntartható” életmódot és fogyasztási szokásokat. Az A/5-ös méretben kinyomtatott fotókat rövid – a pazarlást és annak következményeit leíró – szöveggel kell ellátni. A pályázatot alsós diákok számára egyéni és csoportos, felsős diákok számára egyéni kategóriában hirdették meg. Egyéni pályázók három, csoportok maximum öt alkotással pályázhatnak. A beküldési határidő március 14., eredményhirdetés a Botev iskolában lesz március 28-án, 15 órakor.

A fenntarthatóságra nevelés program során a Botev iskolában is megtekintik a gyerekek a „Kellemetlen igazság” című filmet, valamint az elkövetkező egy hónapban több foglalkozást is tartanak az ökolábnyom témakörében, valamint előadást hallhatnak a diákok a megújuló energiákról.

„A fenntarthatóságra nevelés programsorozat a veszprémi ökoiskolákban” projekt KEOP pályázat eredményeként valósul meg, az elnyert támogatás 4 millió forint, az önkormányzat 212 200 forinttal támogatta a projektet.
 

Szaksz Balázs
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. tegnap 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. tegnap 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. tegnap 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.