Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Érezni kell Veszprém erősségeit

2012. február 11. 15:43
A Magyar Turizmus Zrt. által alapított, és első alkalommal odaítélt „Az év TDM menedzsere” díjat idén a városunk Tourinform irodáját fenntartó kft. ügyvezetője, Dr. Lőrincz Katalin vihette haza. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– Milyen egy sikeres turisztikai menedzser?

– Jó kérdés (mosolyog). A családfői szerephez tudnám hasonlítani legjobban, ez is összetett rendszer. Érezni kell, hogy melyek a főbb trendek Magyarországon, ugyanakkor tudni kell azt is, hogy melyek Veszprém eladható erősségei. A turizmus olyan kis mozaikokból áll össze, mint a közlekedés, a vendéglátás, a vonzerő. Ezeket kell úgy összerakni, hogy az emberek vágyjanak a veszprémi utazásra, az itt kapható élményekre.


Dr. Lőrincz Katalin

– Veszprém turisztikai szempontból kiemelt térség – könnyebb vagy nehezebb ilyen közegben dolgozni?

– Mindenképpen kihívásnak tekintem, de nem érzem azt, hogy könnyebb lenne vagy nehezebb. Nekünk Veszprém történelmiségét, kultúráját kell megmutatnunk, és visszautalva az első kérdésre: a családfői szerep mellett mindenképp karmesterek vagyunk, úgy kell összehangolnunk a dolgokat, hogy a végső melódiát megtapsolja a közönség – esetünkben a turisták, akik pozitív emlékekkel távoznak városunkból.

– Hogyan értékeli ezt az elismerést? Hol van a helye az életében, munkájában?

– Amikor megkaptam 2005-ben „Az év Tourinformátora” díjat, szintén nagyon fontos elismerés volt, ez a mostani kitüntetés pedig azt mutatja, hogy szakmai szempontból az irodánk jól teljesít. Ha lehet ilyet mondani, akkor nagyon jókor jött az életemben ez a díj.

– Mi a városban, a környéken a kedvenc helye?

– A Balaton látványa a szívem csücske, csodálatos dolog, hogy ez nekünk megadatott. Veszprémen belül pedig egyértelműen a Vár és a Séd völgye, fantasztikus a lemenő nap fényében csodálni a macskaköves utcákat, vagy épp a vár sziluettjét. Nagyon szeretem a természetet is, szerintem nem is tudjuk, mennyire szerencsések vagyunk, hogy bármikor megállhatunk a Bakonyban szalonnasütésre ilyen szépségek között.

– Melyik a legkedvesebb rendezvénye?

– Az Utcazene Fesztivált nyári zenéi és hangulata miatt szeretem, előadói szempontból viszont a Veszprémi Ünnepi Játékok az, amit szerintem soha nem fogok elfelejteni.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.