Sajnos kevesen engedhetik meg azt a luxust maguknak, hogy a havas tájat egész nap a szoba melegéből csodálják. A munkahelyre és iskolába sajnos el kell jutni. Kardosrétről, egy Zirc melletti apró faluból ez különösen nehézkes. A biciklizésről érthető módon hallani sem akarunk ebben az ítéletidőben, a csúszós utak pedig az autózást zárják ki. Irány tehát a buszmegálló! Oda eljutni persze nem olyan könnyű. A járda mélyen a hó alatt van, ezért a többé-kevésbé letisztított úttesten kell a buszmegállóig elgyalogolni.
A megállóban meglepetésként ér minden ott várakozót, hogy a busz időben begördül. Ez a döbbenet azonban csak addig tart, amíg rá nem jövünk, hogy ez nem az a járat, amire vártunk, hanem egy korábbi érkezett meg húsz perc késéssel.
A buszon körülnézve láthatjuk, hogy a Volán az alternatív energia híve lett. A buszon akkora a zsúfoltság, hogy a sok test melege fűtés nélkül is megfelelő hőmérsékleten tarthatná az egész utasteret. Ha jobban megnézzük, ez magyarázatot ad arra is, hogy miért indítanak néha kevesebb buszt, mint amennyire szükség lenne. Okos! Nagyon okos!
A buszon ülve (állva) megtekinthetjük az út szélére kiállított kamionok hosszú kígyózó sorát. Ez a zuhogó hóval és a félhomállyal együtt nyomasztó világvége hangulatot áraszt.
A leszállás után még egy kis gyaloglás a hidegben, hogy aztán elérkezzünk a munkahelyünkre, vagy az iskolába. Innét nézhetjük az ablakból a hulló hót, és reménykedhetünk, hogy valamiféle balszerencse folytán nem fogunk egy hazafelé félúton elakadt buszon éjszakázni (ha indítanak járatot felénk egyáltalán). Mindenesetre azért tegyünk el a táskánkba egy-két szendvicset és némi innivalót. Olyan buszon még nem ültem, ami három óránál tovább vesztegelt volna a semmi közepén. De azért sosem lehet tudni…
Horák János
