Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A legjobb helyre kerültek a díjak

2012. február 8. 18:23
A veszprémi Tourinform iroda két rangos kitüntetés boldog tulajdonosa lett, elnyerték „az év Tourinform iroda fenntartója”, valamint „az év TDM menedzsere” díjat is. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A 2007-ben alapított „az én Tourinform iroda fenntartója” címet a 2011-es évre vonatkozóan nyerte el a Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft, míg az első alkalommal odaítélt „az év TDM menedzsere” díjjal Dr. Lőrincz Katalin, a Kft. ügyvezetőjének szakmai munkáját ismerték el.

A szerdai ünnepélyes sajtótájékoztatón Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója elmondta, üzenete van annak, hogy a cég által alapított négy díjból kettőt Veszprém vihetett haza. Hozzátette, a legjobb helyre kerültek a díjak, a városunkban dolgozó csapat munkájából érződik a település iránti szeretet.


Dr. Lőrincz Katalin és Porga Gyula

Porga Gyula polgármester megerősítette: az iroda tartalomban és látványban is egyaránt erős, amire szükség is van, hiszen a turizmusnak Veszprém egyik húzóágazatának kell lennie. – Polgármesterként örülök ennek a közösségi sikernek, ugyanakkor minden elismerés egyben felelősséget is ró a díjazott vállára.

„Az év Tourinform iroda fenntartója” címre idén 11 jelölt pályázott, akik közül Veszprém vihette haza az elismerő oklevelet, valamint az azzal járó 1 millió forintot. A sajtótájékoztatón elhangzott: az összegből fogják finanszírozni a 15 ezer magyar, valamint a 10 ezer angol és német nyelven megjelenő Útitárs című, hasznos információkat tartalmazó kiadványt.

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. tegnap 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. tegnap 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. tegnap 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.