Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mindenkinek joga van a szeretethez

2012. február 3. 23:06
Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg első alkalommal a Szalézi napokat a veszprémi Szaléziánumban ezen a hétvégén.

A hivatalos megnyitót pénteken délután tartották, amikor is elsőként dr. Márfi Gyula érsek köszöntötte a megjelenteket. – Nem számra, hanem súlyra mérik az embereket, s itt nem kilókra, hanem szellemi súlyokra gondolok – kezdte a megjelentek számára utalva.


Dr. Márfi Gyula

Elmondta, Szalézi Szent Ferenc, az intézmény névadója 1567-ben született Franciaországban, s személyiségének köszönhetően komoly érzelmi szálakkal kötődik hozzá. – Az ő korában azt vallották, kétféle keresztény van; az egyiknek kötelessége az életszentségre törekedni (papok, szerzetese), másoknak meg az a feladatuk, hogy mentsék a lelküket, elkerüljék a kárhozatot – idézte fel a múltat a veszprémi érsek. – Szalézi Szent Ferenc gyökeresen szakított ezzel a felfogással – folytatta gondolatát Márfi Gyula –, s azt mondta, mindenki alapvetően egyenlő méltóságú és hivatott az életszentségre, joga van a szeretethez. Ezért javasoltam, hogy a főegyházmegye róla nevezze el ezt az intézményt – tudtuk meg a névválasztás titkát.

A Szalézi napok szombati programjában délelőtt a Szalézi Ifjúsági Mozgalom közös játékra várja a gyerekeket, 15 órakor pedig kerekasztal beszélgetés kezdődik A média szerepe az egyházban címmel, amint részt vesz Kiss Ulrich, jezsuita szerzetes, Rátkai Balázs, az Új Ember főszerkesztője, dr. Török Csaba teológusprofesszor, dr. Szabó Tamás, a Mária Rádió elnöke, Marillai Andrea és Toldi Éva újságírók.

Vasárnap szentmisével zárul a programsorozat 10.30 órakor a székesegyházban dr. Márfi Gyula érsek celebrálásában.

Cseh Zoltán
további cikkek
Az NVI készen áll a választás lebonyolítására választás 2026 Az NVI készen áll a választás lebonyolítására A Nemzeti Választási Iroda készen áll a 2026-os országgyűlési választások lebonyolítására - közölte az NVI a honlapján kedden. tegnap 15:26 Jó síterepek várják a síelőket Magyarországon közélet Jó síterepek várják a síelőket Magyarországon A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott. tegnap 13:34 Ahol a hétköznapokat felváltja az adrenalin - márciusban érkezik a Fighters’ Run Veszprémbe sport Ahol a hétköznapokat felváltja az adrenalin - márciusban érkezik a Fighters’ Run Veszprémbe Van abban valami megmagyarázhatatlanul ősi és felszabadító, amikor az ember térdig gázol a sárban, lihegve kapaszkodik fel egy kötélen mentén, vagy éppen a saját határait feszegetve küzdi le az elé tornyosuló akadályokat. Ez nemcsak a fizikai teljesítményről szól, sokkal inkább azokról a pillanatokról, amikor a hétköznapok szürkesége és a monotonitás hirtelen eltűnik, és átadja a helyét a nyers, őszinte adrenalinfröccsnek. Veszprémben hamarosan ilyen különleges átváltozások fognak megtörténni, hiszen márciusban érkezik a Fighters’ Run, az az akadályfutó verseny, amely már régen túl nőtt a puszta sportesemény fogalmán, és egyfajta közösségi katarzissá nemesedett. tegnap 17:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.