Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyitottak az együttműködésre

2012. február 3. 15:58
A lakossági észrevételek meghallgatása után a város, valamint a Balaton Volán vezetése nyitott a Cholnoky városrész autóbusz közlekedésének változtatására. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A csütörtök estére összehívott lakossági fórumon Brányi Mária képviselő jelezte: számos probléma, felvetés érkezett hozzájuk a kieső 10-es és 20-as helyi járatok miatt. Az alpolgármester asszony elmondta, a lehetőségek szerinti legjobb konstrukciót szeretnék megtalálni, ennek egyik eleme az 5-ös számú járat útvonalának módosítása, mely augusztusban módosított menetrendjének köszönhetően jobban kiszolgálja a lakótelepen élők közlekedési igényeit.

A Balaton Volán termelési igazgatója, Szöllősi József kifejtette, hogy a megfontolt gazdasági lépések járatszámok csökkentését okozták, azonban az időpontokra történő kellő odafigyeléssel kielégítően lehet használni a tömegközlekedést. Azt ugyanakkor elismerte, hogy bármikor bármilyen irányba nem lehet eljutni Veszprémben.

Hozzátette, hogy a járatok átalakításánál egy dolog kerülte el a figyelmüket, ez pedig a régi Peugeot szalon melletti buszmegállónak a forgalomból történő kiesése. Ezt korrigálandó javaslatot hoztak egy új megálló létrehozásáról, mely lefedné az így keletkezett fehér foltot, helyileg pedig nem sokkal lenne messzebb az eredeti öböltől.

A felvetések és hozzászólások között szerepelt még, hogy igény lenne új megállók kiépítésére a Cholnoky Jenő utca - Ady Endre utcai körforgalom melletti templom közelében. Ezekre a költségvetés elfogadása után lesz lehetőség.

Siklódi Levente, az önkormányzat városstratégiai és városmarketing bizottságának elnöke támogatásáról biztosította a helyi lakosokat, majd lapunk kérdésére is megerősítette: az új megállókat csak a költségvetés elfogadása után lehet majd kialakítani, de alpolgármester asszonnyal közösen a kezdeményezés mellé állnak.

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.