Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szolgálatban a sárga mentőautók

2012. január 30. 16:50 // Forrás: MTI
Hétfőn szolgálatba állították az első új, sárga rohamkocsikat az Országos Mentőszolgálatnál - közölte Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Elsőként Budapest és Pest megye egyes mentőállomásain kezdték meg a munkát a sárga mentőautókkal, az elkövetkező hetekben pedig a szóvivő tájékoztatása szerint az ország minden részében megjelennek az új járművek.

Mint Győrfi Pál kifejtette, az egészségügyi tárca 849 millió forintos támogatásából 37 korszerű esetkocsit szerzett be az Országos Mentőszolgálat, míg egy másik, 574,5 millió forintos forrásból 23 mentőgépkocsi beszerzése van folyamatban.

Ezeken felül az egészségügyi államtitkárság néhány hete újabb, 1,45 milliárd forintos forrást biztosított a mentőszolgálat számára, ebből a tervek szerint 60-70 mentőautó megvásárlására nyílik lehetőség. Továbbá tavaly december végén elindult az az európai uniós fejlesztési program is, amelynek 11,5 milliárd forintos forrásából egyéb fejlesztések mellett mintegy 200 mentőautót tud majd venni a szolgálat.

Mindez összességében mintegy 330 elöregedett mentőautó kiváltását jelenti, vagyis az Országos Mentőszolgálat flottájának több mint harmada az elkövetkező időszakban újakra cserélődhet - hangsúlyozta Győrfi Pál szóvivő.

Az új, sárga színű mentőautókat tavaly karácsony előtt mutatták be az Országos Mentőszolgálatnál, ahol 2008 óta először avathattak új esetkocsikat. Mártai István, a szolgálat főigazgatója kifejtette: Európa számos országában azért sárga színűek a mentőautók, mert így jobban láthatóak. Az új esetkocsikon fényvisszaverő optikai csíkok is vannak, továbbá a járműveken már a mentőszolgálat új szlogenje, a "Hivatás az életért" olvasható.

A hvg.hu múlt csütörtökön a tv2 Tények című műsorára hivatkozva azt írta: nem lehet forgalomba helyezni az új, citromsárga színű mentőautókat, mert azok nem felelnek meg az előírásoknak, az autókon még rendszám sincs.

Győrfi Pál szóvivő erre reagálva akkor leszögezte: a közbeszerzési folyamat során a nyertes pályázó az összes szükséges dokumentumot, így a törésteszteket is csatolta.

"Az első 11 jármű már levizsgázott, érvényes rendszámmal rendelkezik, így hétfőtől szolgálatba állhatnak mentőállomásainkon" - hangsúlyozta, hozzátéve: az érintett mentőgépkocsi-vezetők felkészítése is megtörtént. 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.