Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Figyeljünk március végén!

2012. január 27. 19:18
A kivitelező tartja az előre tervezett ütemet a belvárosi körforgalom építési helyszínén. Március végén számíthatunk újabb jelentős forgalom-változásra. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Jól haladnak a Jutasi út-Budapest utca csomópontjában kiépülő körforgalom munkálatai – mondta el érdeklődésünkre Schmidt István. – Ez többek között annak is köszönhető, hogy az időjárás kegyes volt a kivitelezőkhöz – tette hozzá. A városfejlesztési iroda vezetője szerint a Hotel parkolón át vezető kerülőút jelentős segítséget jelentett a munkaszervezésben, néhány nap alatt az autósok is megszokták, s a kisebb pontosítások után rugalmassá vált a forgalom. – A kivitelező folyamatosan ellenőrzi az elterelő út állapotát, javítja a kialakult kátyúkat, illetve frissíti az útfestést – húzta alá Schmidt István.

Komoly földmunkát igényelt a Budapest utca alatt átvezető aluljáró kiépítése, január végére elkészült a dobozszerkezet, jelenleg a rámpák kialakításán dolgoznak a munkások – tudtuk meg az irodavezetőtől, aki hozzátette, várhatóan március végén engedik vissza a forgalmat erre az útszakaszra. Ekkor ismét drasztikusan megváltozik a belváros közlekedési rendje. – A forgalmat áthelyezzük a már meglévő, Budapest utca-Ady utca közötti, elkészült körforgalomívre, hogy folytatni tudjuk a felszíni munkálatokat – jelezte előre Schmidt István.

A szerződés szerint május közepére kell elkészülnie a körforgalomnak, amelynek teljes műszaki tartalmához hozzátartozik a Jutasi út vásárcsarnok felé tartó szakasza is, ezt azonban csak akkor tudják kivitelezni, ha a belvárosi rehabilitációban megújuló aluljáró elkészült. Ennek várhatóan a tavasz második felében állnak neki, ettől függetlenül májusra teljes értékű lesz az új csomópont – szögezte le az irodavezető.

A következő napokban kemény fagyokra számíthatunk, ami lassítja a munkát, de nem áll le teljesen. – Ebben a zord időben is akadnak olyan feladatok, amit el lehet végezni, azonban a technológiai előírások miatt több területen is megállásra kényszerül a kivitelező.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.