Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az ülőmunkások már elfelejtenek felállni

2012. január 18. 17:55 // Forrás: MTI
Átlagosan 5 óra 41 percet ücsörögnek munkanaponta az irodai alkalmazottak - állítják egy brit tanulmány szerzői. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ezer főre kiterjedő felmérésük során jutottak az eredményre, továbbá arra, hogy aki hajlamos a munkahelyén a folyamatos ülésre és még pár méterre ülő kollégáinak is inkább emailt küld, semmint feláll és odamegy hozzájuk, az otthon is többet ücsörög, ebből következőn jobban hízik. A Loughborough-i Egyetem pszichológusai szerint az emberek manapság már csaknem annyi időt töltenek ücsörgéssel, mint amennyit ágyban - alvással.

"Egyszerűen elfelejtenek felállni. Rá kellene döbbenünk, hogy mennyit ülünk" - mondta Myanna Duncan, a tanulmány egyik szerzője, aki az emailezés helyett a sokkal "emberibb" szemtől-szemben beszélgetésre buzdít.

"Az embereknek nem kell pszichológus, hogy megmondja nekik: kelj fel és járj! De ha maguktól ez nem jut eszükbe, akkor írják cetlire és ragasszák a számítógépük képernyője mellé" - idézte Duncant a BBC brit sajtóorgánum.

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.