Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

24 órás ügyelettel várják a havat

2012. január 16. 12:23
A hajnali fagyok az eddigi enyhe tél ellenére is bőven adnak munkát a városüzemeltetési üzem munkatársainak. A Völgyhídon jelentkeznek először a lefagyások. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

24 órás készenléti ügyeletet tartanak november 15. és március 15. között a városüzemeltetési üzem munkatársai, négy nagy teljesítményű toló és szóró tehergépjármű, valamint öt járdatakarító személyzettel együtt biztosítja, hogy szükség esetén azonnal kivonulhassanak az utakra - tudtuk meg Sudár Lászlótól. A Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. városüzemeltetési üzemvezetője elmondta, további hét alvállalkozóval tartják a kapcsolatot, akik igény esetén egy órán belül munkába állnak. - Komolyabb havazás esetén egyszerre összesen több mint húsz jármű járja a várost - tette hozzá.

Bár az idei tél eddig meglehetősen enyhe volt, január közepéig 130-140 tonna szóróanyagot használtak fel, főként akkor, amikor nappal eső, havas eső esett, s az az éjszaka folyamán lefagyott. Rendszeresen járőröznek a hajnali órákban, s ha szükséges, kivonulnak. A Völgyhídon jelentkeznek először a fagy jelei, majd az Egry-lakótelepen élők láthatnak útszóró járműveket, de a Cholnoky-lakótelepen, a Rózsa-Simonyi-Lóczy utca kereszteződésében kialakított körforgalom is hamar síkossá válik - mondta az üzemvezető.

Havazás esetén előbb a fontosabb intézmények megközelíthetőségét biztosítják, majd a gyűjtő- és busz útvonalakat, meredek szakaszokat tolják le és szórják, ezt követően mennek csak a mellékutcákba, ahol csak tolják a havat. Sudár László közölte, felkészültek a havazásra, 30 napra elegendő szóróanyaggal rendelkeznek.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. ma 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. ma 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. ma 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.