Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Segítenek a fiatalokon

2012. január 13. 18:29
Hat veszprémi iskola 30 diákjának kirándulását teszi lehetővé a Veszprém Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület 2012 márciusában. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az eredeti erdélyi tervekkel ellentétben nem negyven, hanem harminc hátrányos helyzetű fiatal kirándulását szervezi meg az egyesület március 14. és 16. között „Ismerd meg Magyarországot” címszó alatt. A változtatásokat a szervezet elnöke egyes vállalkozók visszalépésével magyarázta, akik döntésüket a nehéz gazdasági helyzettel indokolták.


Molnár F. Roland

Molnár F. Roland a január 13-i sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy „ilyen formában is segíteni próbálnak a gyerekeknek.” – Olcsóbb és gazdaságosabb lesz a kirándulás, és Magyarországot sok fiatal nem ismeri eléggé – hangsúlyozta az elnök.

Kiemelte, hogy az egyesület pénzügyileg jó évet zárt, a kirándulás megvalósításához 800 ezer forint áll rendelkezésre. Bizakodva tette hozzá, reméli, hogy a vállalkozók a „gazdasági válság ellenére is segíteni fognak.”

Az elnök beszámolt arról, hogy február 25-én 15 órai kezdettel jótékonysági estet tartanak a Csermák Antal Zeneiskolában, ahol több veszprémi iskola növendékei adnak műsort. Az itt befolyt összeget a hátrányos helyzetű fiatalok támogatására fordítják.
 

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.