Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Többezer embert bocsátanak el

2012. január 12. 11:54 // Forrás: MTI
Több mint 6700 álláshely szűnik meg a közszférában a kabinet döntése értelmében. A döntés a tárcák közül egyedül a Honvédelmi Minisztériumot nem érinti. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A létszámleépítésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. A legtöbb dolgozót, több mint 2300-at a kormányhivataloktól kell elküldeni.

A rendelkezés szerint a kormány az idei költségvetési hiánycél teljesítése és a hatékonyan működő állam kialakítása érdekében döntött a leépítésekről. A felmentések kezdőnapja legkésőbb január 18.

Az érintett vezetőknek meg kell vizsgálniuk azt is, hogy a leépítésekhez kapcsolódó egyszeri kiadások fedezetét a tavalyi maradvány, illetve az idei költségvetés terhére tudják-e biztosítani. Ha az egyszeri költség biztosítására az adott fejezeten belül nincs mód, kérelmezni lehet a többletköltségek központi finanszírozását. A kabinet a létszámleépítéshez kapcsolódóan - az elbocsátottakat támogató rendszer létrehozása érdekében - Karrier Híd Program indítását rendeli el. A döntés alapján a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól és a hozzá tartozó szervezetektől 2826 embert küldenek el, a legtöbbet, 2343-at a kormányhivataloktól. A Miniszterelnökségről 19, a Vidékfejlesztési Minisztériumtól és intézményeitől 742, a Belügyminisztériumtól 200, a nemzetgazdasági tárcától és intézményeitől pedig 350 embernek kell távoznia. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és intézményei 903 dolgozótól válnak meg. A fejlesztési minisztériumból és a hozzá tartozó hivataloktól 393 embert bocsátanak el.

A Külügyminisztérium annyi kedvezményt kapott, hogy a létszámcsökkentés 50 százalékát jövő januárra halaszthatja, összesen 279 dolgozót kell elbocsátania.

A döntés a tárcák közül egyedül a Honvédelmi Minisztériumot nem érinti.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal létszáma 577-tel, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségé 39-cel csökken. A Központi Statisztikai Hivataltól 70, az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságtól és szerveitől 162, az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól pedig 159 embert küldenek el.

A határozat szerint az adott vezetők ezeknél nagyobb mértékű létszámcsökkentést is elrendelhetnek.

A létszámcsökkentés érinti az Országos Meteorológiai Szolgálatot, továbbá közgyűjteményeket, kulturális, művészeti és sportintézményeket is.
 

vehir.hu
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. ma 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. ma 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. ma 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.