Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fellendülőben az utasforgalom

2012. január 11. 17:27 // Forrás: MTI
2011-ben a vasúttársaság például kedvezményes felárakat hirdetett meg meghatározott vonalakon és völgyidőnek számító napokon, időszakokban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Négy év után megfordult az utóbbi évek kedvezőtlen folyamata, s 2011-ben ismét meghaladta a hétmilliót a feláras vonatokon - InterCity, railjet, EuroCity, EuroNight - utazók száma. A közlemény szerint 2010-hez képest közel 500 ezerrel többen utaztak ezeken a járatokon.

A MÁV Start adatai szerint a minőségi távolsági forgalomban a legjelentősebb utasszám-növekedés a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza és a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza vonalon volt tapasztalható. Hozzájárult a növekedéshez az is, hogy 2011-ben a vasúttársaság például kedvezményes felárakat hirdetett meg meghatározott vonalakon és völgyidőnek számító napokon, időszakokban.

A közlemény idézi Kővári Zsoltot, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta: kiemelt törekvésük a távolsági forgalomban közlekedő járműpark színvonalának folyamatos emelése, megújítása, az erre alkalmas járművek számának növelése, illetve a már bevezetett és népszerű IC-szolgáltatások bővítése. A vasúttársaság már a közeljövőben megkezdi az IC vonatokon a konnektorok kiépítését, és előkészíti a wifi-szolgáltatás kibővítését is.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.