Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

42 ezerrel többen dolgoztak

2012. január 6. 15:14 // Forrás: MTI
A foglalkoztatottak létszáma 2011. szeptember-novemberben 3 millió 870 ezer fő volt, 42 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 460 ezer fő volt, amely 10,6 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett 2011 szeptember-novemberben, 2009 IV. negyedéve óta a legalacsonyabbat.

A 15-64 éves korosztályban 39 ezerrel nőtt a munkaerőpiacon jelen levő foglalkoztatottak és munkanélküliek száma, ami 63,5 százalékos aktivitási aránynak felel meg. A növekedésből csak 700 nem találtak munkahelyet, míg a foglalkoztatottak száma 38 ezer 300-zal nőtt. Így a foglakoztatási ráta szintén 0,6 százalékponttal 56,7 százalékra javult.

A vizsgált időszakban a 15-64 éves férfi népességből 2 millió 69 ezren voltak foglalkoztatottak, 32 ezerrel többen, mint 2010 azonos időszakában, ezzel foglalkoztatási arányuk 1 százalékponttal, 62,2 százalékra emelkedett. A nőket a vizsgált időszakban 1 millió 766 ezer fős, 51,4 százalékos foglalkoztatottság jellemezte, ami 0,3 százalékponttal meghaladta az előző év azonos időszakában regisztrált értéket.

A munkanélküliek 17,0 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 26,1 százalékos munkanélküliségi rátája megegyezett a 2010. szeptember-novemberivel.

A 25-54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája is az egy évvel ezelőttivel lényegében azonosan alakult, 9,7 százalék volt.

Az egy évvel korábbi 53,8 százalékkal szemben munkanélküliek 46,9 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást tavaly szeptember- novemberben. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,9-ről 17,3 hónapra rövidült.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a KSH adatokat értékelve csütörtökön közölte: a foglalkoztatottak számának dinamikus emelkedése leginkább a versenyszférában valósult meg, de a közfoglalkoztatásnak is érezhető már a hatása. Emellett az iparban és a szolgáltató szektorban erősödött a foglalkoztatói szándék. Az a tény, hogy több mint egy éve folyamatosan a foglalkoztatottság pozitív éves bővülése figyelhető meg, már hosszabb tendenciának tekinthető - írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.