Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fábry Sándor újra a köztévén

2012. január 6. 15:12 // Forrás: MTI
Tizennégy év után február 2-án tér vissza a köztévé képernyőjére Fábry Sándor humorista. A műsorvezető Fábry címmel 70 perces úgynevezett one man show-val jelentkezik kéthetente csütörtökönként az m1-en. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ezt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója jelentette be a műsor pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten. "Több hónapos tárgyalás eredményeként remek szerződést kötöttünk, amely mindenféle összehasonlítási próbát kibír" – közölte Böröcz István. Elmondta: más külső gyártású műsorok szerződéséhez hasonlóan – némi türelmi időt adva – az adott műsorsáv átlagát vagy annál magasabb nézőszámot kell produkálnia a programnak. Az MTVA Fábry Sándor produkciós cégével, a Trisó Produkciós Kft.-fel kétéves szerződést kötött évi 20 adásra. A szerződés többször, összesen három évre meghosszabbítható.

A korábbi beszélgetős műsorhoz képest sokkal inkább Fábry Sándor sajátos stílusára épül majd az új szórakoztató műsor, amellyel 14 év után tér vissza a köztévé képernyőjére a humorista, egy zenés műsor keretében.

A lényeg nem változik – mondta műsoráról Fábry Sándor, hozzátéve: az, hogy pontosan miként épül fel a program, az műsorról műsorra változhat. A reklámmentes műsor gyártási függetlenségéhez a műsorvezető is ragaszkodott, ezért – mint mondta – az adásokat fizetős nézők előtt, a Millenárison rögzítik. A pesti bérházat megformázó díszlet között egy valódi színházi estét ígér a felvételre érkezőknek a humorista. Fábry Sándor kérdésre válaszolva elmondta: egy-egy műsor gyártási költsége mintegy 15-18 millió forint, és megjegyezte azt is, hogy személyes gázsija a kereskedelmi tévétől kapottnál jóval kevesebb.

A műsorkészítő közölte: megegyezés közeli állapotban van korábbi producerével, Kovács Kristóffal, akit a mostani show társproducerének is felkért, ám megállapodás még erről sem született. Megegyezésük feltétele, hogy a korábbi műsorát gyártó Primetime Entertainment Kft. lezárja a szerződést az RTL Klubbal, illetve az ő személyes szerződése is lezáruljon ezzel a céggel.

A műsor sajtóanyaga szerint visszatér a képernyőre Tüdő, az erőcsávó, Ilonka néni és Lakatos Vendel, valamint a Dizájn Center, Fábry Sándor műsorainak egyik legnépszerűbb eleme. Az adások második felében a humorista személyes vendégeivel is találkozhatnak a nézők.

A műsorban felbukkan majd Szőke András, Badár Sándor és a fiatal komikus, Tóth Edu is. A sajtótájékoztatón Fábry Sándor azt ígérte, hogy a nézők találkozhatnak Wahorn Andrással is. A lehetséges produkciókat bemutatva elmondta: politikusokat nem hívna meg, de például Oszkó Pétert felkérné, hogy szájharmonikázzon a műsorában.

Az eddig megszokott állandó zenekar helyett két-három tagú, ütősökből és fúvósokból álló, adásonként változó komolyzenei és dzsesszformációk ellenpontozzák a poénokat. A pályáját író-dramaturgként kezdő Fábry Sándor műsora D. Tóth Kriszta talkshow-jával váltásban, február 2-tól minden második csütörtökön, 21 órától jelentkezik az m1-en. 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.