Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kritikusan és empatikusan

2012. január 1. 17:09
Gerstmár Ferenc LMP-s önkormányzati képviselőt arra kértük, értékelje 2011-es munkáját, és mondja el, 2012-ben milyen jellegű ellenzéki politizálást kíván folytatni. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– Hogyan értékeli 2011-ben végzett képviselői munkáját?

– Egy felelős ellenzéki pártnak fontos kérdésekben alternatívát kell állítania, megfogalmazva azokat a gondolatokat, amelyek adott esetben meghatároznák tevékenységét, ha a város vezetésére kapna felhatalmazást. Az LMP képviselőjeként az ökopolitikai elképzelések felmutatására törekedtem. Néhány példát említve, a gazdasági programhoz zöld gazdaságélénkítési stratégiát javasoltam, a költségvetési koncepció tárgyalásánál részvételi költségvetés bevezetését szorgalmaztam, gyakran szólaltam meg szociális ügyekben.

– Milyen sikereket könyvelhet el ellenzéki képviselőként?

– Az erőviszonyokat figyelembe véve komoly eredmény, hogy az alternatív javaslatokat sikerült széles körben ismertté tenni. Úgy érzem, Veszprémben jól beazonosítható az LMP karaktere. Aktív képviselői munkámmal, és a hozzá kapcsolódó intenzív kommunikációval járultam hozzá ehhez. Politikánk egyszerre reflektál a mindennapok problémáira, és szolgálja a következő generációk érdekeit.

– Ön szerint mi lesz a 2012-es év két legfontosabb témája, döntése, eseménye az önkormányzati munkában?

– A kérdés megválaszolásához legalábbis jósnak kellene lennem. Olyan bizonytalan környezetben kezdjük a 2012-es esztendőt, hogy csak annyit mondhatok: alkalmazkodóképességünket és kreativitásunkat nem két, hanem sok-sok esetben bizonyíthatjuk az idei évben. A költségvetés megalkotása megmutatja majd, hogyan reagálunk a változásokra. Többek között az intézményrendszer működtetésére vonatkozó döntések lesznek nagy horderejűek. Közművelődési szakemberként a város kulturális életének és infrastruktúrájának újragondolása foglalkoztat különösképp.

– Milyen jellegű ellenzéki politizálást kíván folytatni 2012-ben?

– Meggyőződésem, hogy az önkormányzásban, a demokratikus részvételi elven működő hatalomgyakorlásban, a kisebb közösségek saját társadalmi és természeti környezetükért érzett felelősségében és tenni akarásában sok eddig kiaknázatlan erőforrás lelhető föl, amelyek hasznosítása közös politikai felelősségünk. Ezt a felelősséget a képviselőtestületnek folyamatosan szem előtt kell tartania. Ennek érdekében továbbra is kritikus hangvételű, de empatikus politizálást kívánok folytatni. Makacsul hiszek benne, hogy függetlenül attól, ki van többségben, és ki kisebbségben, mindannyiunk célja, hogy Veszprémet a város lakóival közösen élhető és szerethető várossá tegyük.
 

Szaksz Balázs
Kovács Bálint
további cikkek
Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. ma 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. ma 10:49 Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén közélet Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. tegnap 13:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.