Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elhunyt Garas Dezső

2011. december 31. 17:03 // Forrás: MTI
Hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja pénteken. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Garas Dezsőt a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később intézkednek.

A Nemzeti Színház igazgatója, Alföldi Róbert, akit mélyen érintett Garas Dezső halálhíre, az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni.

Garas Dezső gyermekkorát és ifjúságát a főváros hetedik és nyolcadik kerületében töltötte. A vasesztergályos tanonciskolában csatlakozott a Színművészeti Főiskola végzős, rendező szakos hallgatói által szervezett színjátszó csoporthoz. Élvezte a szereplést, ekkor gondolt először arra, hogy a színi pályára lép. A legenda szerint végül fogadásból lett színész: barátainak heccből azt mondta, fogadjunk, hogy engem a főiskolára is felvesznek. Jelentkezett, s az első nekifutásra felvették, 1953-ban.

Friss diplomás színészként 1957-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1965-ben lett a Madách Színház tagja, az ott töltött tíz év alatt számos nagy siker részese volt, kiváló előadásokban lehetett partnere Kiss Manyinak, Pécsi Sándornak, Márkus Lászlónak, Domján Editnek. 1975-ben egyik pillanatról a másikra lett szabadúszó, egy év múltán pedig a Mafilm színészgárdájának tagja. 1990 és 1992 között a Szolnoki Szigligeti Színházban játszott, 1993 és 1995 között a Művész Színház tagja volt, majd szabadfoglalkozású színművészként dolgozott. 2003-tól a Vígszínház, 2004-től a Nemzeti Színház tagja. Színházában legutóbb a Úri muri, valamint a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabban játszott, ez utóbbiban néhány nappal karácsony előtt lépett utoljára színpadra.

Csaknem fél évszázad alatt megszámlálhatatlanul sok szerepet játszott el. Fontosabb alakításai színpadon: Lucifer (Madách: Az ember tragédiája), Peachum (Brecht: Háromgarasos opera), Sosias (Kleist: Amphitryon), II. Henrik (Goldman: Az oroszlán télen), Shylock (Shakespeare: A velencei kalmár), Voland (Bulgakov: A mester és Margarita).

Filmes pályafutása 1954-ben az azóta legendává vált Liliomfival kezdődött, amelyben az ifjú Schnapsot alakította ellenállhatatlanul. A legenda folytatódott: Két félidő a pokolban (1961), Krebsz, az Isten (1969), majd 1973-ban a megszállott Minarik Ede gőzmosodás (Régi idők focija), akinek "Kell egy csapat" mondásából szállóige lett. Országos siker volt az Abigél című négyrészes tévéfilmsorozat (1976), amelyben König tanár urat alakította.

Drámákban, és vígjátékokban, súlyos veretű, nehéz szerepekben csakúgy, mint könnyed vagy groteszk komédiákban kiváló alakítást nyújtott. 1963-ban és 1965-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1978-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett, a Kossuth-díjat 1988-ban kapta meg. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének kitüntetettje lett 1995-ben, 2000 augusztusában a Nemzet Színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike volt, 2004-ben kapta meg a Budapest díszpolgára címet. 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.