Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyetértenek a kármentő alap céljaival

2011. december 19. 17:56 // Forrás: MTI
A többség maximálisan elégedett az állami kártalanítással és azzal, hogy a kármentő alapban összegyűlt adományokat az ott élők érdekében használják fel. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa sújtotta települések polgármesterei szerint a lakosság túlnyomó része elégedett az állami kártalanítással, és egyetért a közösségek érdekeit szolgáló, a kármentő alapból megvalósuló beruházásokkal - mondták a településvezetők az iszapkárosultak hétfői demonstrációja kapcsán az MTI-nek.

Hétfőn kora reggeltől este hétig tart a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa károsultjainak félpályás útlezárással egybekötött demonstrációja a 8-as főúton. A tiltakozást az Esélyt az Életre a Vörösiszap Után nevű egyesület szervezte. A vörösiszap-katasztrófa devecseri, kolontári, somlóvásárhelyi károsultjait tömörítő civil szervezet azt szeretné elérni, hogy az ország lakosai és a külföldiek által a Magyar Kármentő Alapban összegyűlt pénzek felosztásában közvetlenül részt vehessenek.

A többség maximálisan elégedett az állami kártalanítással és azzal, hogy a kármentő alapban összegyűlt adományokat az ott élők érdekében használják fel a településeken megvalósuló fejlesztésekre - mondta Toldi Tamás (Fidesz-KDNP), Devecser polgármestere.

"Két tucat demonstráló anyagi problémáit nem tudjuk figyelembe venni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a kármentő alap működését kormányrendelet szabályozza, a települések fejlesztési elképzeléseiről a kármentő bizottság havi rendszerességgel megtartott ülésein döntenek. Hangsúlyozta, hogy elsődleges feladatuknak a munkahelyteremtést tekintik, a felhasznált összegek minden fillérjéről pontos elszámolást vezetnek. A városvezető abban igazat adott a tiltakozóknak, hogy továbbra is szükség van a vörösiszap sújtotta településeken élők egészségi állapotának figyelemmel kísérésére.

Közlése szerint fejlesztési célokra Devecser eddig 260 millió forint támogatást igényelt, a pályázatokhoz uniós forrásokat is bevonnak. Devecser tervei között a bontásra ítélt orvosi rendelő felépítését, ipari területek megvásárlását és a várkert rehabilitációját említette. Szeretnének a településre új buszpályaudvart és piacot építeni.

Tili Károly, Kolontár független polgármestere azt mondta, hogy az önkormányzat elhatárolódik a demonstrációtól. Véleménye szerint a kármentő alap pénzeinek közvetlen szétosztása egyetlen település érdekét sem szolgálná. Közlése szerint Kolontár eddig a kármentő alapból 11 millió forintot kapott az iskola mögötti sportpálya-beruházáshoz, további 39 millió forintot kaptak a település csatornahálózatának fejlesztéséhez önerőnek, 20 millió forintot pedig sportöltöző építéshez.

"A vörösiszap-katasztrófát bemutató tanösvény építésére 55 milliót kértünk, erre a település a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közösen pályázik" - mondta, hozzátéve, hogy a teljes beruházás ennél jóval többe fog kerülni. A művelődési ház felújítására és bővítésére 40 millió forintot fordítanak a kármentő alapból. A felsorolt beruházások közül a sportpálya már megvalósult, a többire közbeszerzést írnak ki, és 2012-ben kezdődnek a terveik szerint.

   

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.