Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újoncok egymás ellen – évet zár az FCV

2011. december 9. 18:54
November 12-én (hétfőn) 18 órától játssza idei utolsó bajnoki mérkőzését az 1. Futsal Club Veszprém a Szombathelyi Egyetemi SE ellen .

Az alapszakasz első körének küzdelmei ugyan már végetértek, azonban idén még vár egy mérkőzés a listavezető bakonyiakra: a "tavaszi" idényből előre hozott meccsen hétfőn a szombathelyiket látják vendégül.

– A Szombathely a mieinkhez hasonlóan idén alakult. Jelenleg a tabella utolsó előtti helyét foglalják el, ez azonban nem jelent semmit, mert az eredményeik alapján (mindenhol egy-két góllal kapnak csak ki) folyamatosan fejlődik az együttes. Éppen ezért izgalmas utolsó derbire készülünk. Számítunk mindenki buzdítására – nyilatkozta Rajki Tamás ügyvezető, majd hozzátette: a mérkőzésre kilátogatóknak a klub apró ajándékkal kedveskedik az eddigi támogatásért.

Futsal NB II Nyugati csoport, 12. forduló:
December 12. (hétfő) 18:00
1. Futsal Club Veszprém–Szombathelyi Egyetemi SE
Veszprém, Stadion munkacsarnok

vehir.hu
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.