Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Figyelik az utcákat

2011. november 29. 17:42
Az elmúlt két évben mintegy 20 millió forintot költött az önkormányzat térfigyelő kamerák telepítésére, ezek több mint 40 helyszínen készítenek felvételeket.

Veszprémben 2003-ban telepítettek először térfigyelő kamerákat az Óváros tér, Rákóczi utca, Kossuth utca területén nyolc analóg készüléket szereltek fel az akkori technikai színvonalnak megfelelően. – A kamerák preventív, visszatartó erővel bírnak, amit a tapasztalatok is megerősítettek. Csökkent az utcai erőszak száma, hatékonyabbá vált az autólopások, betörések, rongálások felderítése – hangsúlyozta Némedi Lajos.

Az alpolgármester keddi sajtótájékoztatóján elmondta, 2010-ben a Veszprémi Rendőrkapitányság kezdeményezésére 10 újabb kamera telepítése történt meg a városban 8 millió forintos beruházással, továbbá 64 kamera működtetésére alkalmas szervert helyeztek üzembe a kapitányságon. – A felvételeket csak arra lehet felhasználni, amire eredetileg szánták – emelte ki Némedi Lajos.


Némedi Lajos

Lakossági igény alapján az önkormányzat úgy döntött, hogy idén újabb 10 millió forintot fordít erre a célra, így további 25 kamerát helyeztek el a városban. – Nagy hangsúlyt szántunk a kolostorok és kertek beruházás védelmére, ezért arra a területre hat kamera került ki – tudtuk meg az alpolgármestertől, aki hozzátette, a további helyszínek kiválasztásában a helyi önkormányzati képviselők, vagyis közvetve a lakosság véleményét kérték ki.

A Betekints-völgy mellett többek között a volt Séd mozi előtt, a Kossuth u. 21 mögött, a Rózsa úti iskola melletti játszótéren, az autóbusz-pályaudvar környezetében, a Stromfeld u. 6. melletti játszótéren, a Haszkovó u. 18 előtt, a Halle u. 7. mögötti területen, a Völgyhídon, a Házgyári út-Kistó u. csomópontjában, valamint a Balaton Plaza közelében helyeztek el kamerákat ebben az évben.

A kivitelezés befejeztével összesen több mint 40 kamera figyeli majd Veszprém utcáit, növelve a lakosság biztonságérzetét.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. ma 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.