Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Nyílt levél

2011. november 29. 8:48
Alábbiakban Kovács Rajmund veszprémi Jobbik elnök „Beszélnünk kell a múltról” című cikkünkhöz kapcsolódó nyílt levelét olvashatják olvasóink.

A szerkesztőségünkhöz érkezett nyílt levél Nagy Imrének, az AGAPE Kulturális Alapítvány elnökének gondolataira reagál.


Kovács Rajmund


Tisztelt Nagy Imre!

Ön Veszprémben a Vetési Albert Gimnáziumban a Rólunk, nekünk, nélkülük elnevezésű kiállítás megnyitóbeszédében tett nyilatkozatával megsértett több mint 10 ezer Jobbik tagot és 855.000 Jobbik szavazót. Arra próbálta meg felhívni a figyelmet, hogy a zsidóellenesség erősödik a világban, és ezzel a jelenséggel összemosta a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pártot is. Úgy vélem, hogy a zsidóellenesség nem erősödik a világban és Magyarországon, csak egyre több embernek nyílik ki a szeme, jobban átlátják már az emberek a világban folyó gazdasági eseményeket. Azt sem tartom helyénvalónak, hogy ilyen kiállításnak egy oktatási intézmény ad helyet és diákokkal tartatnak tárlatvezetést. A kiegyensúlyozott tájékoztatás alapelemének tartom, hogy a közeljövőben egy olyan kiállítást is tartsanak Veszprémben, ahol bemutatják a Trianoni tragédiát, és az 1944 őszén végrehajtott délvidéki magyarirtást.

Nem találkoztam az Ön elítélő nyilatkozatával azzal kapcsolatban, hogy az izraeli hadsereg több ezer palesztint gyilkolt meg az elmúlt évtizedekben a Gázai övezetben, és rombolta le lakóházaikat. Nem találkoztam az Ön elítélő nyilatkozatával sem, amikor Simon Peresz kijelentette, hogy felvásárolják Magyarországot. Nem találkoztam az Ön elítélő nyilatkozatával azzal kapcsolatban sem, hogy az ÁVÓ és az ÁVH vezetőinek több tagja is zsidó származású volt. Ha még Ön nem tudja, akkor tájékoztatom, hogy az ÁVÓ és az ÁVH több ezer magyar embert öletett meg, vagy veretett agyon az Andrássy út 60-ban. Emlékeztetem továbbá arra is, hogy a kommunista Sztálin több millió ukránt éheztetett halálra a '30-as évek elején.

Ha Magyarországon valaki kimondja az igazat, az már Önök szerint rasszista és antiszemita. Ha nem vette volna észre, már tavaly tavasszal eljött az igazmondás ideje. A Jobbik, mint parlamenti párt eddig is és ezután is ki fogja mondani az igazat, ha tetszik Önöknek, ha nem.

Kovács Rajmund, elnök
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Veszprémi Alapszervezet”


Kapcsolódó cikk: Beszélnünk kell a múltról
 

vehir.hu
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. ma 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.